Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Valeri, Diego: A száműzetés mezeje (részlet) (Campo d'esilio (dettaglio) Magyar nyelven)

Valeri, Diego portréja

Campo d'esilio (dettaglio) (Olasz)

Percossi sradicati alberi siamo,

ritti ma spenti, e questa avara terra

che ci porta non è la nostra terra.

Intorno a noi la roccia soffia vènti

nemici, fuma opache ombre di nubi,

aspri soli lampeggia da orizzonti

di verdi ghiacci. Le nostre segrete

radici, al caldo al gelo, nude tremano.

E intanto il tempo volge per il cielo

i mattini le sere: alte deserte

stagioni; e i lumi del ricordo, e i fuochi

della speranza, e i pazzi arcobaleni.

Come morti aspettiamo che la morte

passi; e l’un l’altro ci guardiamo, strani,

con occhi d’avvizzite foglie. E un tratto

trasaliamo stupiti, se alla cima

di un secco ramo un germoglio si schiuda,

e la corteccia senta urgere al labbro

delle vecchie ferite un sangue vivo;

tra le nubi scorrendo un dolce vento

di primavere nostre.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://cantosirene.blogspot.com/2011/01/

A száműzetés mezeje (részlet) (Magyar)

Kidöntött, gyökértelen törzsek vagyunk,

sudár, de holt szálfák, s e fukar föld,

mely hordoz minket, nem a mi földünk.

Ellenséges szél zúg fölöttünk, a szikla

zeng, sötét fellegárny borul ránk –

rideg napok, még a szemhatár is

jegesen villog. A mi titkos

gyökereink hőben-fagyban meztelen remegnek.

És közben elhúz az idő az égen,

reggelek, esték: a magasban megannyi

évszak, utánuk az emlék fénye, reménység

tüzes minden bolondos szivárvány.

Tetem-hidegen vártuk, hogy elhaladjon

a halál; mint idegenek, egymásra meredtünk,

hervadt levél a pillantásunk. S hirtelen

ámulva megrezzentünk, mintha kiszáradt

ág hegyén egy bimbó kipattan,

húsunk lüktetett, s hogy buzogott fől

az eleven vér régi sebek száján –

a felhők közt langyos szél dúdolt már

jövendő tavaszunkról.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap