Zanzotto, Andrea: Hiperszonett VI (Ipersonetto VI Magyar nyelven)

(Sonetto notturno con fari e guardone)
 
Spesso ove mi sommerse il cuor del bosco
o nel mezzo a cesure che verzure
follemente feriscono, nel losco
trarsi a iatture delle mie venture,
 
là dove tutto che fu mio conosco,
acri sciami di pollini, erbe impure
e purissime al mel siccome al tosco,
ore preste alla sferza in piogge o arsure,
 
là dove sottopalmo e sottofelce
la fragola rinvenni e dell’accesa
fichina l’umido lieve turgore,
 
coi fari sfonda il guardone, tra l’elce
e l’orno e il faggio, tra la foglia e il fiore;
deluso fa retromarcia, è in ripresa.

(Éji szonett lámpával, kukkolóval)
 
’mikor elnyelt a rengeteg, ott
a vadon zöldellő vonási rajtam
úgy ejtettek vöröslő vágatot,
lüktetőn csalfa útvesztőm vaktában
 
’hol Egy, mit tudok, s nekem jutott,
aljanövényben, emésztve hímporban
nemes ágok mézesen mérgezőn, ott
metsző esők, napok sebesre, gyorsan
 
hol füvek mélyén, páfrány rejtekén
leltem szederkertre, duzzadó légbe
gépnyalábtól punába csillanó
 
hatol fényével a fürkész, hulló
ajkak, szirmok és örökzöldek körbe;
üveges szemmel el, elemet cserél.