Janus Pannonius: Apollóhoz lábfájáskor (Ad Apollinem, cum e pede laboraret Magyar nyelven)

Ardua sacratae celebras seu moenia Cirrhae,

   Seu colis excelsae, moenia clara Rhodi,

Parrhasium flexo, seu lustras Maenalon, arcu,

   Seu Claron aut Lyciae templa sacrata colis;

Seu quondam aequoreis, fluitantem Delon, in undis,

   Aurea seu magni tecta Tonantis habes;

Huc ades intonsis, Paean formose, capillis,

   Huc ades o medicae, Phoebe repertor, opis!

Te coluisse mihi teneris, rogo, prosit, ab annis,

   Atque Sabaea tuis, tura dedisse, focis.

Scilicet auxilium Iuno parientibus affert,

   Ruricolis dat opem Liber et alma Ceres.

Lanigeras Pan curat oves, oviumque magistros,

   Persephone magicis artibus ipsa favet.

Pastorem alma Pales, miserum Venus audit amantem,

   Quique volat toto notus in orbe puer.

Facundos Hermes, bellantia pectora Mavors,

   Respicit, et castos casta Diana iuvat.

Pallas versato, ducentem stamina, fuso,

   Spectat ab excelsi culmine Diva, poli.

Quisque suos Divum cultores spectat, et illis

   Propitio semper numine mitis adest.

Tu quoque, Phoebe pater, lacrymas ne sperne tuorum,

   Neu sinito vacuas praeteriisse preces.

Praemia digna manent, vinctum tibi cornua vittis

   Taurum ad turicremos sacrificabo focos.

Bárhol légy: szent Cirrha magos bástyái körül vagy

   zöld Rhodos ős-hírű falmeredélyei közt,

íjjal a kézben kószálj éppen Maenala táján,

   tiszteld Clarost vagy Lycia templomait,

s Délosz csöpp szigetét, amely egykor a tengeren ingott,

   lakjad a Mennydörgő ünnepi csarnokait:

jöjj ide most, szép Orvos, nem-nyírt fürtü fejeddel,

   jöjj, Paean, akitől kaptuk a gyógytudományt!

Vedd, kérlek, figyelembe, milyen régóta imádlak,

   s tömjén-áldozatot mily sokat adtam eléd!

Junó, lám, a szülő nők gyámola, míg Liber és a

   jó Ceres a falusi népre vigyáz kegyesen.

Pán meg a gyapjas nyájakat és őrzőiket óvja,

   Persephone a csodás, mágusi ügyleteket;

a pásztort Pales és együtt Vénusz s a közismert

   szárnyas gyermek a bús, darvadozó szeretőt.

Hermes a szépnyelvűknek, Mars a hadrakelőknek

   támasza, és a szüzek védnöke szűz Diana.

Orsóját míg pörgeti Pallasz: az ég tetejéről

   szemmel tartja a gyors, kelmeszövő kezeket.

Mindenik isten övéire néz, és hogyha segítség

   kell: soha nem fárad jószivük, indulatuk.

Phoebus atyám, te se vesd meg hát könnyét tieidnek:

   esdekléseimet szélbe röpülni ne hagyd!

Nem marad el méltó hálám: tömjén-szagos oltár

   s rajta szalag-cicomás szarvu, kövér bikatest.