de Celano, Thomas: A harag napja /Az utolsó ítélet/ (Dies irae Magyar nyelven)

Dies iræ! dies illa
Solvet sæclum in favilla:
Teste David cum Sibylla!

Quantus tremor est futurus,
Quando iudex est venturus,
Cuncta stricte discussurus!

Tuba, mirum spargens sonum
Per sepulchra regionum,
Coget omnes ante thronum.

Mors stupebit, et natura,
Cum resurget creatura,
Iudicanti responsura.

Liber scriptus proferetur,
In quo totum continetur,
Unde mundus iudicetur.

Iudex ergo cum sedebit,
Quidquid latet, apparebit:
Nil inultum remanebit.

Quid sum miser tunc dicturus?
Quem patronum rogaturus,
Quum vix iustus sit securus?

Rex tremendæ maiestatis,
Qui salvandos salvas gratis,
Salva me, fons pietatis.

Recordare, Iesu pie!
Quod sum causa tuæ viæ:
Ne me perdas illa die.

Quærens me, sedisti lassus:
Redemisti Crucem passus:
Tantus labor non sit cassus.

Iuste iudex ultionis!
Donum fac remissionis
Ante diem rationis.

Ingemisco, tamquam reus:
Culpa rubet vultus meus:
Supplicanti parce, Deus!

Qui Mariam absolvisti,
Et latronem exaudisti,
Mihi quoque spem dedisti.

Preces meæ non sunt dignæ:
Sed tu bonus fac benigne,
Ne perenni cremer igne.

Inter oves locum præsta,
Et ab hoedis me sequestra,
Statuens in parte dextra.

Confutatis maledictis,
Flammis acribus addictis:
Voca me cum benedictis.

Oro supplex et acclinis,
Cor contritum quasi cinis:
Gere curam mei finis.
+
Lacrimosa dies illa,
qua resurget ex favilla
iudicandus homo reus.

Huic ergo parce, Deus:
Pie Jesu Domine,
dona eis requiem. Amen.

Az a nap, a harag napja, 
Világunk hamvába fojtja: 
Tanú rá Dávid s Sibylla! 
 
Mily remegés lesz, rettentő! 
Ha bíránk lesz eljövendő,  
Mindenben szigorral döntő! 
 
A harsona csodás hangja 
Sírmezőkön visszhangozva 
A népet trónodhoz vonja. 
 
Döbben halál és természet, 
Hogy ki elhalt, újraéled, 
S bírája elébe léphet. 
 
Az a nagy könyv is itt van már, 
Melyben minden megírva áll, 
S honnan az ítéletre vár. 
 
Bíránk helyet foglal ottan, 
S feltárul, mi volt titokban,  
Bűn nem marad bosszulatlan.
 
Gyarló bűnös ott, mit mondjak? 
Mely gyámolomhoz forduljak, 
Míg igazak is szorulnak? 
 
Rettentő felség királya, 
Kinek elég csak a hála, 
ments meg, kegyelem forrása! 
 
Kegyes Jézusom emlékezz! 
Értem vállalt szörnyű véghez 
Méltatlan, ha elveszítesz! 
 
Értem estél porba dűlve, 
Megváltó Keresztet tűrve 
Áldozatod kiürülne? 
 
Jogos bosszút megítélő, 
Ajándékul légy elnéző 
Ha a számadás-nap eljő. 
 
Vádlottként hozzád sóhajtok 
Bűnben piruló főt hajtok. 
Kíméld a könyörgő gyarlót! 
 
Ki Máriát feloldoztad, 
A latort is meghallgattad, 
Énnekem a reményt adtad.
 
Bár nem méltó könyörgésem, 
Jóságos, ne engedd mégsem, 
Hogy az örök tűz emésszen! 
 
Juhaid közt helyet osszál, 
Kecskebaktól elválasszál, 
Jobb oldaladra állítsál! 
 
Kemény az átkozottakkal, 
A lángoknak adottakkal, 
Hívj engem az áldottakkal!  
 
Esdekelve imádkozom, 
Hamuvá tört szívem hozom, 
Könyörülj meg a sorsomon. 
 
Az a nap könnyekkel árad 
Melyen hamvaiból támad, 
S Ítéletre vár az ember. 
 
Kíméld Urunk türelemmel, 
Ó, kegyelmes Jézusunk, 
Adj nyugalmat néki. Ámen.