Šimkus, Vladas: Ką daryti?

Kartą gatvėj, po šviesų girliandomis,
rodos, prieš Naujųjų metų rytą,
tai nustebęs, tai beveik verkšlendamas,
toks žmogelis šaukė: „Ką daryti?“

Nelabai tvirtų, matyt, jau kojų,
nelabai, matyt, aukštų dorybių,
graibstė jis praeiviams už rankovių,
„Ką daryti, – sako, – ką daryti?“

Iš tikrųjų – ką daryti žemėj?
Lekia miestai šviečiantys – tarytum
įsukti nuodėguliai, ir šiąnakt
toks žmogelis klausia: ką daryti?

Ir be kvapo, proskynom, asfaltais,
rodos, bėgtum ir nesidairytum,
nors nekaltas, bet kažkaip ir kaltas,
kai už rankos kimba – „Ką daryti?“

Nežinau, ar laidojo, ar šventė,
ar tiesiog – nereikia šitiek ryti, –
bet pačiam ausų dugne ir šiandien
„Ką daryti? – laukia. – Ką daryti?“

A fénycsíkok szőttjében az utca,
újév hajnalában lépkedünk,
csodálkozva és majdnem zokogva
egy ember kiáltott: - Mit tegyünk?

Láthatóan kissé tántorogva,
erkölcsével nem sokra megyünk,
járókelők kabátját rángatja:
- Mit tegyünk - azt mondja -, mit tegyünk?

Valóban, mi dolgunk a világban?
Száll villódzó városunk, terünk
mint forgó üszök az éjszakában,
s egy ember azt kérdi: - Mit tegyünk?

Kifulladva, irtásokon, járdán,
futnál, s elhagynád minden bűnünk,
bűntelen vagy, de bűnrészes nyilván,
s megragadják karod: - Mit tegyünk?

Ünnepelni volt-e, vagy temetni,
vagy csak - jobb ha csínján vedelünk,
de fülemből nem tudom kivetni:
- Mit tegyünk? - Ott kiált. - Mit tegyünk?