Binkis, Kazys: Próféta (Pranašas Magyar nyelven)

Gatvės išsišiepė iškabas
Begėdiškai margas ir godžias.
Trotuaruos pilvų barikados.
Jaučio reikėtų čia iškalbos,
Kad kas suprastų mano žodžius
Sūkury bačkvežių kanonados.
O aš atkeliavęs iš lauko
Nešioju ateinančių šimtmečių paštą
Iš kiemo į kiemą, kaip amžinas žydas.
Negerai, kad kakta susiraukus,
Negerai, kad be šventojo rašto,
Negerai, kad dvasia raudonomis aguonoms pražydus.

Susirinko iš skersgatvių tipai
Ir mano:
Bezdžionę parodys.
Mano, kad bus katerinka.
Gerbiamieji, jūs žinot ispanišką gripą?
Panorėsiu tiktai – vienas žodis -
Ir gulės visa rinka.
Visi išsižiojo stebėtis: gal ir iš tikrųjų jis kanda!

Dukteris slepia paskvernėn mamytės,
Tetulės išsikėtė skėtis,
Šmugeliai kits kitam lenda ant sprando,
Tartum panosėj būt sprogęs jiems dinamitas.

- Mielieji, – aš ne tam, kad nusigąstumėt,
Svarbu kad didesniai, ir gyvumo daugiau kad.
Ir ne taip, kad vien pilvas ir mėsa.
Kas kad jūs baldot virtuves kasmet,
Kas kad po pusryčių prakaitą braukot, -
Tokie vis mažučiai, mažučiai tebėsat
Didžiausis pareitų į sieksninį karstą,
O čia jūs kaip mėšlo rinka priversta.

Ir vėl suliūliavo tipas ant tipo.
O lipa, Viešpatie, kaip jie visi lipa.
Lenda įširdę
Purvinais batais į atdarą širdį.
Nebenugirdi.
Nebenumano.
O širdis pasisakyti trokšta:
Dar žodys:
Ateinančio šimtmečio žmonės
Pastatys jums paminklą!
Po antrojo tvano iš jūsų pilvų
Antrąjį Babelio bokštą.

Ütköztek az utcákon plakátok:
Szégyentelen tarkák és sóvárgók.
Hasak barikádja minden járdán;
Bika-ékesszólás kéne ide tántán,
Hogy ha szólok, valaki is értsen
A hordószállítók ágyúdörgésében.
Én meg a mezőről elindulok,
Postát jövő századokból hozok.
Bolygó zsidó: járok portáról portára,
Nem jó ehhez homlok ránca,
Nem jó Szentírás hiánya,
Nem jó, hogy a lélek vörös pipaccsal szökken virágba.

Mellékutcákból a pofák összesereglettek.
Azt hiszik:
„Majmot mutogatni jött."
Várják, kintornán nyekergek.
„Tisztelt publikum, tudja-e, mi a spanyol hapci?
Ha akarom, egyetlen szó,
S elterül a nép, egy jó piacnyi!"
Csodálkozva szájuk tátják: ,,Hátha harap tényleg!"

Lányaikat kötő alá rejtik a mamák,
Nénik nyitják az ernyőket,
Tódulnak a szajrésok, mind töri a nyakát,
Mintha dinamit robbant volna az orruk alatt.

„Drágalátos csibéim, én nem ijesztgetek,
Fő, hogy sokasodjatok és élénküljetek.
S ne úgy, hogy csak has meg hús lehet.
Mért babráltok örökké a tűzhely karikáin?
Reggeliztek, törlitek a verítéketek -
S olyan kicsik maradtok, pofáim!
Köztetek az óriás is csak sír likába dugasz,
Mégis, mint a gané, bűzlik tőletek a piac."

Pofák hullámzanak új pofákra.
Uramisten, hogy nyüzsögnek!
És kikötnek, köpet-ívben,
Piszkos bakanccsal a nyitott szívben.
Se lát, se hall
A bamba raj.
A szív pedig - köszöntőnek -
Ezt mondaná főleg:
„Jövő századunk népe - akad tán! -
Emlékművet emel majd tinektek;
A második vízözön apadtán
Pocaktokból új Bábel meredhet!"