Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Al Galidi, Rodaan: Az autista és a postagalamb (De autist en de postduif Magyar nyelven)

Al Galidi, Rodaan portréja
Balogh Tamás portréja

Vissza a fordító lapjára

De autist en de postduif (Holland)

Om halfacht kwam Geert de winkel binnen, liep naar zijn tafel en deed het licht daar aan. Hij zocht een nieuwe stoel, omdat de stoel die hij de avond ervoor gebruikt had er niet meer stond en waarschijnlijk verkocht was. Hij probeerde alle stoelen tot hij er een vond die lekker zat. Hij trok de prijssticker met ‘2,50 gulden’ eraf, haalde van achter de kassa de prijzentang en prijsde de stoel op verschillende plekken met ‘25 gulden’. Dat deed hij vaker als hij wilde dat iets niet verkocht werd. Eens had hij driehonderd gulden op een stoel geplakt in plaats van twintig. Hij was verbaasd, net als de medewerkers van de winkel, dat de stoel ook nog werd verkocht voor die hoge prijs. Overdrijven met de prijs trok klanten.

Geert nestelde zich in de stoel en keek naar de gezelligheidsmeter. Hij had een bandendrukmeter met een snelheidsmeter voor brommers, een naaimachinemotor, een gezichtsbruiner en een thermostaat verbonden. Hij had het aantal keren dat zijn moeder de zin ‘Het is tijd’ gebruikt had toen hij vijftien jaar oud was geteld. Dat was zeshonderdvijftig keer. Toen hij zestien was, had ze het vijfhonderd keer gezegd, op zijn zeventiende driehonderdvijftig keer, op zijn achttiende tweehonderdvijfenzeventig keer en dit jaar tot nu toe eenentachtig keer. Na een ingewikkelde wiskundige berekening kwam hij tot de conclusie dat zijn moeder het toen hij veertien was achthonderdvijf keer gebruikt moest hebben en op zijn dertiende elfhonderdeenendertig keer. Geert toetste de leeftijden en het aantal keren dat zijn moeder de zin had gezegd in de gezelligheidsmeter. Bij negentien zei het apparaat ‘heel erg gezellig, Geert’, bij achttien ‘erg gezellig, Geert’, bij zeventien ‘gezellig, Geert’, bij zestien alleen zijn naam, bij vijftien ‘houdoe’ en van veertien tot nul herhaalde het apparaat het woord ‘kut’. Zo ontdekte Geert dat de relatie tussen zijn moeder en hem gezelliger werd naarmate het stiller werd.

Na de gezelligheidsmeter had hij zijn genialiteit bewezen, niet aan de wereld buiten de kringloopwinkel en niet aan zichzelf, want daar dacht hij niet aan, maar aan de oude apparaten en machines in de winkel, die vaak niet goed meer werkten en voor weinig geld verkocht werden. Geert bracht ze terug tot leven door ze een nieuwe functie te geven. Het lukte hem om eenentwintig apparaten aan elkaar te verbinden om de in­ telligentie te meten, waarbij je iets moest zeggen in een microfoontje, moest kijken door een lens en het oor bij een thermometer moest houden. Het apparaat zei over Geert ‘uiterst geniaal’. Dat geloofde Geert, want appa­ raten liegen niet en slijmen niet.

Geert had de knieën en de lippen van een paspop laten bewegen en liet haar met een oude walkman fluisteren. ‘Waar zijn de stofzuigers? Waar zijn de wasmachines? Ik wil de wereld schoonwassen van de lelijkheid.’ Een knuffelbeertje liet hij een atlas openen, naar pagina’s wijzen en zeggen: ‘Daar wil ik zijn.’

Hij pakte de elpeespeler waarop ‘kapot 1,50 gulden’ stond en begon die te ontmantelen. De motor en de draaischijf verbond hij met de vleugels van een plastic vlinder en toen hij twee uur later de stekker in het stopcontact stak, begonnen de vleugels te bewegen en steeg de motor op. Toen de kabel uit het stopcontact getrokken werd, omdat de motor te ver weg vloog, kletterde alles naar beneden. Geert hoorde een schreeuw van pijn. Hij klikte de zaklantaarn aan, scheen naar de plek waar het geluid vandaan kwam en zag een varken staan met voor hem op de grond, naast de vleugels, een elpee van Frank Sinatra, die uit zijn bek gevallen was toen hij jankte.



FeltöltőJakus Laura 1.
KiadóMeulenhoff | Manteau
Az idézet forrásaDe autist en de postduif

Az autista és a postagalamb (Magyar)

Fél nyolckor Geert bement a boltba, egyenesen az asztalához sietett, és felkapcsolta a villanyt. Egy új széket keresett, mivel amit előző nap használt, már nem volt meg, valószínűleg eladták. Addig keresgélt, míg egy olyat nem talált, amin kényelmes ülni. Lehúzta róla a 2,50 guldenes matricát, a pénztár mögül előszedte a matricázó gépet, és a széket telenyomta 25 guldenes árcetlivel. Ezt elég gyakran csinálta, valahányszor azt akarta, hogy valamit ne adjanak el. Egyszer háromszáz guldent ragasztott egy székre húsz helyett. Leesett az álla, amikor látta, hogy a szék ilyen borsos áron is elkelt, de a bolt dolgozói sem győztek csodálkozni. A szemérmetlenül túlárazott holmik csak vonzzák a vásárlókat a drágaságukkal.

Geert kényelmesen elhelyezkedett a széken, és az otthonosság-fokmérőt nézte. A műszer szíve egy gumiabroncsnyomás-mérő volt, amelyet egy robogó sebességmérőjével, egy varrógépmotorral, egy szoláriummal és egy termosztáttal kötött össze. Kiszámolta, hogy amikor tizenöt éves volt, az anyja hányszor ejtette ki a száján az „ideje” szót. Hatszázötvenszer. Amikor tizenhat volt, ötszázszor, amikor tizennyolc, kétszázötvenhétszer, és ebben az évben is már legalább nyolcvanegyszer. Bonyolult matematikai számítás után arra a következtetésre jutott, hogy tizennégy éves korában nyolcszázötször mondhatta neki, tizenhárom éves korában pedig ezeregyszázharmincegyszer. Geert bepötyögte az otthonosság-fokmérőbe az életkorokat és azt, hogy hány alkalommal hagyta el anyja száját az így kezdődő mondat. Tizenkilencnél a mérő „nagyon otthonos, Geert”-et jelzett, tizenhétnél „otthonos, Geert”-et, tizenhatnál csupán a nevét mondogatta, tizenötnél annyit, hogy „viszlát”, tizennégy és nulla között pedig a „picsa” szót ismételgette a műszer. Geert így fedezte fel, hogy az otthonosság-fokmérő akkor akad ki, amikor az anyja nem.

Az otthonosság-fokmérő után bizonyságot tett a zsenialitásáról, nem az adománybolt falain kívüli világnak és nem is magának, mert ez eszébe sem jutott, hanem a boltban talált régi berendezéseknek és gépeknek, amelyek gyakran már nem működtek rendesen, amikor olcsó pénzért megváltak tőlük. Geert életet varázsolt beléjük, új funkciót találva nekik. Sikerült huszonegy eszközt összekapcsolnia, alkalmassá téve őket az intelligencia mérésére: bele kellett szólni egy mikrofonba, belenézni egy lencsébe, és a hőmérőhöz tartani a fület. Geertről úgy nyilatkozott a műszer: „átlagon felül zseniális”. Geert hitt neki, mert a műszerek nem hazudnak, és idegen tőlük a talpnyalás.

Geertnek sikerült elérnie, hogy egy próbababa mozgatni tudja a térdét és az ajkait, és egy walkman segítségével suttogó hangokat préseljen ki magából: „Hol vannak a porszívók? Hol vannak a mosógépek? Meg akarom tisztítani a világot minden mocsoktól!” Egy általa megbuherált plüssmaci kinyitott egy atlaszt, rábökött a lapokra, és azt mondta: „Ide vágyom.”

Geert fogott egy „nem működik, 1,50 gulden” címkés lemezjátszót, és hozzálátott, hogy szétszedje. A motort és a tányért egy műanyag pillangó szárnyaival kötötte össze, és amikor két óra múlva a csatlakozót bedugta a konnektorba, a szárnyak mozogni kezdtek és a motor a magasba emelkedett. Egy idő után kihúzta a konnektorból, mivel a motor túl messzire repült. A szerkezet hangos csörömpöléssel landolt valahol. Geert fájdalmas kiáltást hallott. Felgyújtotta a zseblámpáját, oda világított, ahonnan a hangot hallotta. Egy malacot látott maga előtt a szárnyak mellett, egy Frank Sinatra-lemezzel, ami kiesett a szájából, amikor feljajdult.

 



FeltöltőJakus Laura 1.
KiadóTypotex Kiadó
Az idézet forrásaAz autista és a postagalamb

minimap