Bremt, Stefaan Van den: Őrláng (Waakvlam Magyar nyelven)

Eén grote waakvlam is de dag. Een baai

van goud en diepblauw is de hemel. Jij

zit in de tuin en kijkt op als een kraai

hikt van de hitte en krast, of op een lei-

en dak gegriffeld wordt. Je zit te schrij-

ven in het eerste leerjaar. Hou je taai,

't is hanepoot en baksteen. Ben je blij-

ven zitten? En nog vind je niet de draai?

Alleen waar vuur heerst, heilig vuur, ontwaakt

de ware schrijfaandrift. Dat vuur volmaakt

het handwerk van het schrijven, een gedreven

aaneenrijgen van letters die gaan leven

en naderhand het woord, de zin, los zand

tot glas versmolten, hard en transparant.

Őrláng a nappal aranyló öböl,

és mélyenkék az ég, egy délután te

a kertben ülsz, mint csóka felszököl,

meleg van, csuklasz, firkálsz vagy palás te-

tőre téged vésnek, elsősként már be-

tűket vésegetsz, ne félj, ne hőkölj,

az szarkaláb, tégla; osztályt ismétel-

tetnek veled – és a fejed ködöl?

Ahol láng ég, a szent tűz; fakad

az írás ösztöne, tűztől szakad

írásból a kézjegy és az terelhet

betűket egybe, hogy életre kelnek,

s majd a szó, mondat: a homoklepény

üveggé lesz, áttetsző és kemény.