D'haen, Christine: Dodekaéder 1 (Dodecaëder 1 Magyar nyelven)

Zurbarán

Hiëronymus met Paula en Eustochium

Washington

Als Tijd was, zaten, praatten wij, zolang tijd was:

over de dood. Tijd had alles, maakt tijd, aan tijd

bestaat steeds meer. Je bent een baby’tje, nu schreit

je stemmetje natuurlijk nog, je bent er pas.

Elk ogenblik word ik in zijn, wist ik, altijd

wist ik mijn wortel daar, hier nu moet uitgerukt,

uit aardes voet: het oog en brein, nog zo verrukt

blijven; wat was blijft, zijn wij ’t niet geweeste kwijt?

Als Tijd was, zaten wij, zo vol geluk, en praatten

over ’t gedicht: dat daar de tijd, door ons geteld

stolt, fonkelt, van al ’t niet geweeste zwelt,

dus zitten wij daar samen nu zoals wij zaten.

Zurbarán:

Jeromos Paulával és Eustrochiummal

Washington

Míg Idő volt, ültünk, beszéltünk, amíg idő volt:

a halálról. Az idő mindent tud, időt teremt,

egyre több lesz. Még baba vagy, sírós

persze a hangocskád, még épp hogy itt vagy.

Minden pillanat létem lesz, tudtam, mindég

tudtam gyökerem ott, kitépni ittent, mostot

föld sarából: a szem, az ész bármi tépett

marad, mi volt marad, s elmarad, mi nem volt?

Míg Idő volt ültünk, boldogan s beszéltünk

a versről: mi az időt, mit számolunk

alvasztja, csillog, duzzad attól, mi nem volt,

hát ülünk csak együtt most, ahogy ülünk.