Ismeretlen szerző: Heer Halewijn

Heer Halewijn zong een liedekijn,
Al die dat hoorde wou bi hem zijn.

En dat vernam een koningskind,
Die was zoo schoon en zoo bemind.

Zi ging voor haren vader staen:
‘Och vader, mag ik naer Halewijn gaen?’

‘Och neen, gi dochter, neen gi niet!
Die derwaert gaen en keeren niet.’

Zi ging voor hare moeder staen:
‘Och moeder, mag ik naer Halewijn gaen?’

‘Och neen, gi dochter, neen gi niet!
Die derwaert gaen en keeren niet.’

Zi ging voor hare zuster staen:
‘Och zuster, mag ik naer Halewijn gaen?’

‘Och neen, gi zuster, neen gi niet!
Die derwaert gaen en keeren niet.’

Zi ging voor hare broeder staen:
‘Och broeder, mag ik naer Halewijn gaen?’

‘’t Is mi aleens waer dat gi gaet,
Als gi uw eer maer wel bewaert
En gi uw kroon naer rechten draegt.’

Toen is zi op haer kamer gegaen
En deed haer beste kleeren aen.

Wat deed zi aen haren lijve?
Een hemdeken fijnder als zijde.

Wat deed zi aen haer schoon korslijf?
Van gouden banden stond het stijf.

Wat deed zi aen haren rooden rok?
Van steke tot steke een gouden knop.

Wat deed zi aen haren keirle?
Van steke tot steke een peirle.

Wat deed zi aen haer schoon blond hair?
Een kroone van goud en die woog zwaer.

Zi ging al in haers vaders stal
En koos daer ‘t beste ros van al.

Zi zette haer schrijlings op het ros,
Al zingend en klingend reed zi door ’t bosch.

Als zi te midden ‘t Bosch mogt zijn,
Daer vond zi mijn heer Halewijn.

‘Gegroet!’ zei hi, en kwam tot haer,
‘Gegroet, schoon maegd, bruin oogen klaer!’

Zi reden met malkander voort
En op den weg viel menig woort.

Zi kwamen bi een galgenveld,
Daer aen hing menig vrouwenbeeld.

Alsdan heeft hi tot haer gezeid:
‘Mits gi de schoonste maget zijt
Zoo kiest uw dood! het is nog tijd.’

‘Wel als ik dan hier kiezen zal,
Zoo kieze ik dan het zweerd voor al.

Maer trekt eerst uit uw opperst kleed,
Want maegdenbloed dat spreit zoo breed,
Zoo ‘t u bespreide het ware mi leed.’

Eer dat zijn kleed getogen was
Zijn hoofd lag voor zijn voeten ras,
Zijn tong nog deze woorden sprak:

‘Gaet ginder in het koren
En blaest daer op min horen,
Dat al mijn vrienden ‘t hooren.’

‘Al in het koren en gaen ik niet,
Op uwen horen en blaes ik niet.’

‘Gaet ginder onder de galge
En haelt daer een pot met zalve
En strijkt dat aen mijn rooden hals!’

‘Al onder de galge en gaen ik niet,
Uw rooden hals en strijk ik niet,
Moordenaers raed en doe ik niet.’

Zi nam het hoofd al bi het haer
En waschte ‘t in een bronne klaer.

Zi zette haer schrijlings op het ros,
Al zingend en klingend reed zi door ‘t bosch.

En als zi was ter halver baen
Kwam Halewijns moeder daer gegaen:
‘Schoon maegt, zaegt gi mijn zoon niet gaen?’

‘Uw zoon heer Halewijn is gaen jagen,
G’ en ziet hem weer uw levens dagen.

Uw zoon heer Halewijn is dood,
Ik heb zijn hoofd in mijnen schoot,
Van bloed is mijnen voorschoot rood!’

Toen ze aen haers vaders poorte kwam
Zi blaesde den horen als een man.

En als de vader dit vernam
‘t Verheugde hem dat zi weder kwam.

Daer werd gehouden een banket,
Het hoofd werd op de tafel gezet.

Halewijn úr egy dalt dudolt,
aki hallotta, bolondja volt.

Meghallja egy királyleány,
csupa kedvesség, csupa báj.

Áll is apja eleibe:
„Halewijn úrhoz mehetek-e?”

„Lányom, lányom, ne menj oda,
onnan vissza nem jössz soha.”

Áll is anyja eleibe:
„Halewijn úrhoz mehetek-e?”

„Lányom, lányom, ne menj oda,
onnan vissza nem jössz soha.”

Áll is nénje eleibe:
„Halewijn úrhoz mehetek-e?”

„Édes hugom, ne menj oda,
onnan vissza nem jössz soha.”

Áll is bátyja eleibe:
„Halewijn úrhoz mehete-e?”

„Ha megőrzöd becsületed,
s a koronát méltán viseled,
utad bárhova veheted.”

Szobájába méne a lány,
ruhát válogat ruha után.

Magára mifélét veszen?
Inget, puhábbat, mint a selyem.

Mi ékesíti derekát?
Aranycsatos öv öleli át.

Piros szoknyája miféle volt?
Aranygombbal telezsufolt.

Miféle volt a köpenye?
Tengeri gyönggyel telis-tele.

Mi fogta össze szőke haját?
Vett súlyos aranykoronát.

Méne az istállóba ki,
ott álltak apjának lovai.

Legszebb lóra ím felszökött,
csengőzve erdőnek röpdösött.

Erdő felén ha járhatott,
lován Halewijn terem ott.

Lovát Halewijn fához köti,
jönnek a leány félelmei.

Szólal Halewijn: „Köszöntelek,
gyönyörű barna a szemed,
ülj le, bontsd ki hajfürtjeidet.”

Ahány fürtöt a lány kibont,
szinte annyi könnyet is ont.

Lovagolnak együtt tovább,
emez figyeli amaz szavát.

Így érték el a vesztőhelyet,
néhány nőszemély ott lebegett.

Szól Halewijn ilyen szavakat:
„Mivel a legszebbik te vagy,
halálod válaszd meg magad.”

„Jó, ha magam választhatom,
akkor a kardot akarom.

De dolmányod vesd le elébb,
ha leányvérem freccsenne szét,
ne essék rajta piros pecsét.”

Halewijn le se vetkezett,
feje már láb elé esett,
nyelve ilyen szót görgetett:

„Indulj a tisztásra, leány,
fújj a kürtömbe szaporán,
hallja meg minden cimborám!”

Tisztásra én nem indulok,
kürtödbe bele nem fujok,
gyilkos szavára nem adok.”

„Az akasztófához elszaladj,
kenőcsös edény van az alatt,
kend be csuromvér nyakanlat!”

„Akasztófához nem szaladok,
nyakadra kenőcsöt nem hozok,
gyilkos szavára nem adok.”

Fogta a leány a fejet,
tiszta forrásban mosta meg.

Lovára ismét felszökött,
csengőzve erdőn át röpdösött.

Erdő felén ha járhatott,
Halewijn anyja terem ott:
„Nem láttad-e a fiamat?”

„Fiad, Halewijn, vadlesen,
viszont nem látod sohasem.

Fiad. Halewijn, már nem él,
fejét most viszem haza én,
kötényem attól csupa vér!”

Apja házához vágtatott,
s akárha férfi, kürtjelet adott.

Apja meglátta, megörült,
hogy lánya ismét előkerült.

Lakomát csaptak, fölségeset,
asztalra tették a fejet.