Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Minne, Richard: De arme en de rijke dagen

Minne, Richard portréja

De arme en de rijke dagen (Holland)

I

Het koren al gemijt

bij 't eerste loof der beeten:

het was een schoone tijd.

Mijn hart kan niet vergeten.

 

De meerschen die uit brons

en goud gegoten waren.

Een leeuwerik boven ons

en onze twintig jaren.

 

En gansch de zon die brandt.

En witte umbelifeeren

die benglend op de hand

hun schaduwen doen keeren.

 

Ik floot een zacht lawijt

op een gespleten blaere:

het was een schoone tijd.

Mijn hart kan niet bedaren.

 

II

Het leven heeft mij aan den arm genomen,

en gaf me mijnen naam,

opdat ik zingen zou onder de boomen

en uit het raam.

 

Opdat geen wind verwaaien zou

boven de stad,

die niet zijn luistervink en zijn

bewonderaar had.

 

Opdat ik iedren dag zou huldigen

onder Gods gewelf

en zijn rythme vermenigvuldigen

met me zelf.

 

III

Droomde ik niet eens van alle malkontakten,

hoe zij, hun bagno beu, zij opgestaan?

Niet om de brave zielen in te prenten

al ’t schromelijk leed der mensheid aangedaan,

 

maar langs de donkre havens en de dijken,

met pieken en bombarden en lawijd,

uit al de Hanse-steden en de koninkrijken

de honger en de tegenstrijdigheid,

 

de geesten die verrijzen uit de dampen,

de drenkeling met wier en lis in zijnen baard,

tot zelfs de kromgekrulde hippocampen,

die dromen koestren van een edel paard…

 

Bij ’t zien van deze drom, mocht ik, o Haat!

uw aandeel bij de schepping voelen,

waar gij, als een matrijs, tot wil en waarheid slaat

de duizend vormen die rond ons krioelen!

 

IV

De wereld is een fluit met zoveel duizend monden.

En elkeen blaast zijn lied. En 't maakt een droef geluid

waarin ik niets van eigen klank heb weergevonden.

En gij? Misschien hebt ge ook getikt aan meenge ruit

en werd ge als ik weer feestlijk wandelen gezonden.

 

Nochtans: ik heb gedroomd, gehoopt; en ik droeg boete.

'k Zag de Alpen, Vlaanderen en Straatsburg aan den Rijn.

Ik heb bemind. Ik sloeg de trommel in veel stoeten.

Ik pluisde in boeken die vol oude wijsheid zijn.

Ik heb gezocht, zo 't kan, met handen en met voeten.

 

En 't slot? Ik hield daaruit als onvervreemdbaar deel

den troost van 't eigen lied, wanneer ik stil gezeten,

des avonds, op den hogen berm een wijsje speel,

niet voor 't heelal en de eeuwigheid, maar slechts voor 't heden.

Dat maakt een blijden dag te meer. En dat is veel.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

Szegény és gazdag napok (Magyar)

I

Aranyló asztagok,

a répa sarjadóban:

gyönyörűszép napok.

Tüzük szívembe lobban.

 

Öntött-bronz és arany,

lángol a barna-sárga.

Pacsirta-raj suhan,

húsz évünk száll nyomába.

 

És égve ég a nap.

És tiíndököl a bodza,

elejtett karomat

árnyalja hajladozva.

 

Halkan dúdolgatok,

levél zizeg kezemben:

gyönyörűszép napok.

Itt égnek a szívemben.

 

II

Az élet ereje feszült karomban

s megnevezett a pillanat,

hogy énekelve álljak ablakomban

s a fák alatt.

 

Mert úgy a szél sem vághat át

a városon,

hogy ne látnád vagy hallanád

hogyan oson.

 

Mert én az ég alatt napom

dicséretét zengem e dallal

s ritmusát megsokszorozom

magammal.

 

III

Nem én vagyok-e az elégedetlen,

a lázadó a gálya padjain?

Nem csíráz ki az ájtatos szívekben

a fajunkat ölő állati kín,

 

de álmomban a gáton és a dokkban

naszádok, ágyúk, lándzsás őrszemek,

és jártam minden Hanza-városokban:

éhséget láttam, ellentéteket,

 

hínár-köteg a vízbefúlt szakálla

s a gőzben szellemek serege kél,

és a tengericsikó kéjes álma

a ficánkoló, nemes telivér...

 

Hadd érezzelek hát, ó Gyűlölet,

a teremtés törhetetlen haragját,

ki igaz akarattá préseled

a lehetőség százezer alakját!

 

IV

Az élet sokezer száj közös fuvolája,

Fújjuk a magunkét. Szomorú zene ez.

Nem ismerek benne a magam dallamára.

És te? Aki bíztál: valaki beereszt.

Kizártak téged is a tél örök sarába.

 

Konok álmodozó, reméltem: vezekeltem.

Láttam az Alpokat, Strassbourgot, Flandriát.

Szerettem. Döngettem a dobot sok menetben.

Hajdani mesterek művét böngésztem át.

Ástam és kutattam, kézzel-lábbal kerestem.

 

Most meg? Énekelem a magam énekét,

csöndben dúdolgatok, hátam vetem hegynek,

míg némul a világ, feketedik az ég,

nem az örök idő fülének: a jelennek.

És örömben telik a napom. És ez elég.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

Kapcsolódó videók


minimap