Nolens, Leonard: A házunk (Ons huis Magyar nyelven)

Altijd ligt, in die langzame zomer van ooit en misschien,

Ons huis te wachten, het witte gedachte, hemelhoog

De heuvels in geslingerd door een uitbundige bosgod.

Het staat in ons nog steeds naar alle kanten open

Te dromen van gastvrije paden waar de zielen lopen

Van onze doden, zij die uit hun hel naar boven komen

Om moegestorven hier in onze kussens neer te zinken.

Ook vreemden zullen er hun toekomst komen drinken

Uit de diepe kelen van onze verwisselde namen.

A valaha és talán elhömpölygő nyarában

vár ránk a házunk, fehér gondolat, dombok között

égig gomolygó, bőkezű erdőisten adta.

Nyitva áll még bennünk minden égtáj felé,

álmodik ösvényről, hol halottaink járnak,

várja őket, ha poklaikból hozzánk fel-felszállnak,

hogy holtfáradt testüket párnáinkra ejtsék.

S jönnek idegenek, hogy jövőjük ízleljék,

ha elkevert neveink kútjából kortyolnak.