Zuiderent, Ad: Ahol nincs kikötő (Waar geen haven is Magyar nyelven)

Dichter, kunstkind, wat zul je nog dichten.

In eeuwigheid, dat gesloten systeem, drijf je

voorbij. Maar zoek je 's avonds het lek, is er

niemand daarbuiten, kieuw noch bek. Enkel gordijnen

waarachter de buren het nieuws of de nachtfilm

bekijken. Je lyrisch betoog kan bewegen als

een pont aan de steiger, je kapseist hooguit

in het zich van een horizon, een verre vriend.

Op de rede, op straat blijft het stil, al die tijd.

Je denkt dat ze dichters en kinderen eerst

zullen horen, maar hun gordijnen hangen in slik.

Mit fogsz költeni művészfi, költő?

Ama zárt rendszerben, az öröklétben tova

libegsz. S ha estefelé léket lelnél,

nincs senki kint, kopoltyúnyi száj, csak a függönyök

mögött a szomszédok, nézik az esti filmet,

híreket. Lírai szózatod úgy siklik el,

mint rév a mólónál és zátonyra csak

horizontot látva futsz, messzi barátnál.

A part előtt, utcán mindig is csend lesz.

Azt hinnéd költőt, gyerekeket elsőnek

hallgatnak meg, de függönyeik iszapba lógnak.