Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Øverland, Arnulf: Jul i Sachsenhausen

Øverland, Arnulf portréja

Jul i Sachsenhausen (Norvég)

Et juletre er tendt på galgebakken!
Vi sitter benket ved vår suppeskål
og dufter stille av den sure kål,
og har det hyggelig her i barakken.
 
Vi feirer dagen, da en mann blev født,
som bar så underlige frihetsdrømme:
Han vilde vekke liv, der alt var dødt.
Han vilde fri fra fremmed herredømme
og egne landsmenns fariseerklasse
en voldtatt, våpenløs og rådløs masse.
Han vilde rense tempelet for svik
og fjerne skillet mellom arm og rik
og fri fra slavedom sitt folk og land,
- den altfor drømmerike, unge mann!
 
Og samme folk er det, en bok forteller,
det satt i babylonisk fangenskap.
Men det er samme lov, som ennu gjelder,
dens bud er det totale folkedrap:
Gå hen og gjør allverdens folk til treller!
 
År strømmer hen, årtusener forbi,
her sitter vi!
 
Nu har vi vasket våre suppekrus,
og vi lar synke våre slitte never,
mens våre lengselssyke tanker svever
om brente tomter og forlatte hus.
Der var vårt hjem!
Og våre kjære, hvordan går det dem?
Vi håper, og vi tror jo, at de lever,
vi skriver brever-
der kommer alltid et og annet frem-
med kvalte utbrudd, ord som bare tier.
Vi går i måneder og venter svar,
og himlen gråner, selv om den er klar;
til slutt får vi et svar som intet sier!
 
Vi går og håper, snart må noget hende,
et tegn må skje...
Selv disse år må engang ta en ende!
 
Vi lytter til et flaut kommunikè;
og jorden vender sig mot frost og mørke,
mot natt og sne.
En mann blir løslatt,-
inn kommer der en hundretallig flokk.
Når blir det nok?
 
¨Der går en vei til frihet¨-skorstenspipen!
Det er et hverdagsblad av vår historie,
en allfarvei: Revier og krematoriet!
 
Men det skal hevnes! hørte vi fra nogen.
Da kom det fra en mann fra Telavågen,
fra en av dem, som hadde mistet sine sønner,
det falt så stille, med det gav et sjokk:
Kva skal vel eg med hemn? Og mannen stønner:
Nei, me frå Telavåg hev fenge nok!
 
Og kan vi tenke slik, da blir det fred.
Men vil du slukke ild med hatets flamme,
da får du ennu engang se det samme:
Slekt efter slekt skal stille på geled
til marsch i mørket og mot ukjent sted!
De skyldige, dem kan du ikke ramme
ved å la barn og kvinner trampe ned!
 
Det kommer for mig noget jeg fikk høre,
som Martin sa: Det første jeg skal gjøre,
det er å sette op igjen en stue,
selv om den ikke blir så grom og stor;
men det er greit å vite, hvor en bor,
og godt å sitte på sin egen tue.
På denne bakken ned mot havn og brygge,
der vil jeg bo, den stuen vil jeg bygge!
 
Der tendes vinduer i vårblek kveld.
Det skinner i den nye låveveggen.
Nede i bekkefaret dufter heggen,
og lien lysner under sneblå fjell.
 
Men neste gang, vi hører dyreskriket
og motorbrølet fra en fremmed hær,
da kjenner vi dem. vet vi, hvem de er,
og vi skal møte dem og ikke vike!
Ukrenkelig er Norges land og rike!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://web.hist.uib.no

Karácsony Sachsenhausenben (Magyar)

Fenyőszál gyúl az akasztófa mellett.
Ülünk, kezünkkel csajkánk fogjuk át,
isszuk a lucskos-káposzta szagát:
a barakkban csendesen ünnepelnek.
 
Ünnepelnek, mert férfi született,
s az élő szabadság éhsége lángol,
és felrázza a halott életet,
megszabadít az idegen igától
és az otthoni farizeusoktól,
a szennyes, tanácstalan birka-sorstól;
és megtisztítja majd a templomot
rokonná téve szegényt, gazdagot,
hogy ne legyen részük rabszolga-sor –
hiszékeny isten, eltűnt ifjúkor!
 
És ugyanaz a nép -áll egy könyvben-,
esett a babiloni fogságba.
És ugyanaz a törvény, amit alkalmaznak,
a tét a teljes népirtás:
Huss csibék, ti rabszolgákká tett emberek!
 
Évek iramlanak, évezredek,
itt ülünk priccseink felett.
 
Tisztára nyalva áll a vasfazék.
Lelógatjuk nagy, vörös ökleinket,
s a vágy gyötör betegre minket,
hogy hol a rom-ház, hol a roncs-vidék?
Ott laktunk hajdanán.
Szeretteinkkel mi történhetett?
S a többiek, kik élnek még talán,
és írunk levelet-
mindig van idő mi múlik csak előre -
nyomorult lázadás az állati létre.
Hónap hónap után válaszra várva
és őszül az ég, bár van még hátra;
a válasz, a válasz nem érkezik!
 
Jövünk-megyünk és várunk valamit,
egy mit-tudni-mit, egy jelet...
Egyszer csak ez az év is eltelik.
 
Hallgatunk mint kínos közlendő után;
és a földön fagy van és sötét,
befed az éjjel és a hó.
Egy ember szabadul, -
bemegy a száztagú nyájjal még.
Ennyi nem elég?
 
„Az út a szabadsághoz” – kéményen át!
Történelmünk mint napi magazin,
kitaposatlan ösvény: Kóter és krematórium!
 
„Bosszút!” - hallom, hogy sistereg a szó,
egy férfi szól, Telavågból való,
ahány fia, egy szálig ottveszett,
mély lett a csend és mély a döbbenet:
„Bosszút? Megint bosszút?” S a férfi hangja
„Tűzzel gyüttek ránk, telavógiakra!”
 
Egy percnyi csendben megfogan a béke,
de el ne oltsd parázsló haragod,
mert akkor egyszer újból láthatod,
hogy zúdul nemzedék a nemzedékre
menetelve az idegen sötétbe.
A bűnöst akkor el nem érheted,
letapos asszonyt, gyenge gyermeket.
 
A csendben suttogás, halkan beszélnek,
Martint hallom: „Ha egyszer hazaérek,
házam felépítem feltétlenül,
ha nem is lesz valami műremek,
mégis fedél lesz a fejem felett,
vackán az ember valahogy megül,
nézi a tengert meg a kikötőt,
eltölti ott kedvére az időt.”
 
Ablakok gyúlnak a sápadt tavaszban,
új csűr falán a lámpa fénye ég,
illatoznak a vörös berkenyék,
hegyek kéklenek tündöklő magasban.
 
De csikordul a vadállat foga,
idegen sereg motorjai zugnak,
és felismerjük zajukban magunkat:
állunk elébük, nem futunk soha!
Sebezhetetlen vagy, Norvégia!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaO. O.

minimap