Aasen, Ivar: A norvég ember (Nordmannen Magyar nyelven)

Millom Bakkar og Berg ut med Havet
heve Nordmannen fenget sin Heim,
der han sjølv heve Tufterna gravet
og sett sjølv sine Hus uppaa deim.
 
Han saag ut paa dei steinutte Strender;
det var ingen, som der hadde bygt.
«Lat oss rydja og byggja oss Grender,
og so eiga me Rudningen trygt.»
 
Han saag ut paa det baarutte Havet;
der var ruskutt aa leggja ut paa;
men der leikade Fisk ned i Kavet,
og den Leiken den vilde han sjaa.
 
Fram paa Vetteren stundom han tenkte:
Giv eg var i eit varmare Land!
Men naar Vaarsol i Bakkarne blenkte,
fekk han Hug til si heimlege Strand.
 
Og naar Liderna grønka som Hagar,
naar det laver av Blomar paa Straa,
og naar Næter er ljosa som Dagar,
kann han ingenstad vænare sjaa.
 
 
Symra, 1863

Domb, hegy közt, peremén az öbölnek
lelt honára a norvég előd,
megmivelte, fölásta a földet,
ott emelt a faházra tetőt.
 
Kies part fövenyére ha nézett,
ne akadt kalyibára se még,
"Telepítsük be hát e vidéket,
rideg földje legyen menedék!"
 
Taraját ha dobálta a tenger,
nem a víz robajára figyelt,
csak a halra lesett türelemmel,
szökelő raja merre kereng.
 
Télidőben kivánta nehányszor:
bárha lenne a föld melegebb,
de tavasszal a nap sugarától
borus kedve kifényesedett.
 
Mert ha zöld a hegy orma, akár a
sürü kert, s füve, szirma bomol,
ha az éjt is a nap tüze járja,
van-e nyájasabb táj valahol?!