Jacobsen, Rolf: Byens metafysikk

Under rennestensristene,
under de skimlete murkjellere,
under lindealléenes fuktige røtter
og parkplenene:

Telefonkablenes nervefibre.
Gassledningenes hule blodårer.
Kloakker.

Fra østens skyhøie menneskealper,
fra vestens villafasader bak spirea
- de samme usynlige lenker av jern og kobber
binder oss sammen.

Ingen kan høre telefonkablenes knitrende liv.
Ingen kan høre gassledningenes syke hoste i avgrunnen.
Ingen kan høre kloakkene tordne med slam og stank
hundrede mil i mørke.
Byens jernkledde innvolder
arbeider.

Men oppe i dagen danser jo du med flammende
fotsåler over asfalten, og du har silke mot navlens
hvite øie og ny kåpe i solskinnet.

Og oppe i lyset etsteds står jo jeg og ser hvordan
cigarettens blå sjel flagrer som en kysk engel
gjennem kastanjeløvet mot det evige liv.

A szennyvízlevezető rácsok alatt,
a nyirkos kőpincék alatt,
a hársfasor nedves gyökerei
és a parkok fűszőnyege alatt:

Telefonkábelek idegszálai.
Gázcsövek öblös erei.
És szennycsatornák.

Kelet felhőkig érő emberalpeseitől
a nyugati városrész virágos villasoraiig
vasból és rézből verve láthatatlan
láncok kötnek mindannyiunkat össze.

Nem hallod a telefondrótok zümmögését.
Nem hallod a gázcsövek beteg hörgését lent a mélyben.
Nem hallod a szennycsatornában bűzlő
ürülék százmérföldnyi sötét zuhogását.
Dolgoznak lent a város vasból
gyúrt belei.

De te fönn a fény aszfaltján táncolsz lángoló
cipőtalpakon, melleden hófehér
selyemmel és új kabátosan a napban.

Fönt állok én a fényben valahol és nézem:
szűz angyalként hogyan lobog a cigaretta
kék lelke gesztenyelomb közt az örök égnek.