Jacobsen, Rolf: Üvegház (Hus av glass Magyar nyelven)

De ynker seg litt de gamle husene
når de faller.
Knark sier det når ytterveggen går.
Blupp sier det når kjokkenvasken
ramler ned i kjelleren
og krisj krasj sier det når stuegulvet sprekker.

Men så slipper regndråpene til der putesvetten var
og sengeknirket var og hvor alle ordene ble sagt,
nytt kaldt regn som vasker bort alle riftene i luften,
nervespenningen og de onde ordene og hjertedunket
som sitter fast i luften som en hinne, et hus av glass.

Det er så greit med gamle hus,
de er ikke skrevet ned noe sted,
kan bare brettes sammen som en avis,
som et vift i luften, kyss som begge har glemt,
sorgene fra i går.

Lebontáskor nyögdécselnek az öreg házak.
Reccs, mondják, amint a fal leomlik.
Zutty, mondják, mikor a mosogató a pincébe szakad
s lyukaikból szertepattognak a szögek a rémülettől libabőrösen.
Ropp, mondják, mikor ajtóikat letépik,
ripsz-ropsz, mondják, mikor reped a szobapadló.

Az esőcseppek pedig bejutnak így oda, ahol az ágy
s párna volt, ahol a szavak elhangzottak,
hideg eső öblíti ki a gonosz szavakat,
az idegfeszültséget s a szívverést, melyek
hártyaként, üvegházként maradtak vissza a légtérben.

Egyszerű ez nagyon a kiöregedett házakkal,
nincsenek bejegyezve sehova,
összehajtogathatók, akár az újság, olyanok,
mint a fuvallat, mint a csók, melyet már mindketten feledtek,
mint a tegnapi gondok.

 
*27000*