Jacobsen, Rolf: Mitt tre

Eneren, lyngens mor, er mitt tre.
Den trenger ingen sommer, bare regn og sne.

Fillet krone den løfter, ingen har hørt dens sus.
Den har en la, seig rot som kan gro av grus.

Den bærer vind over skuldrene, skyene i sitt hår.
Den kan stå i stormen. Knelende. Men den står.

Kanskje den har en drøm i sindet: Det hvite ranunkel-bed
der verden slutter og breene kommer ned.

Av alle trær på jorden nærmest den store sne,
breenes blinde sol. Å, var jeg som det.

A boróka az én fám, a hangák anyja ő.
Nem kell neki a nyár, csupán hó és eső.

Rongyos a koronája, nem zúgó terebély.
Gyökere hosszú, szívós, kavics közt is megél.

Szelet hordoz a vállán, haján felhőuszály.
Áll a viharban. Térden. De rendületlen áll.

Lelkének álmot boglárkák szűz ágyása üzen,
hol világ végénél a jég kezdődik messze fenn.

Gleccser vak napjához, a hó rengetegéhez földi
fa nincsen közelébb. Ó, lehetnék bár ilyen.