Abreu, Casimiro de: Nel Mezzo Del Cammin

Cheguei. Chegaste. Vinhas fatigada

E triste, e triste e fatigado eu vinha.

Tinhas a alma de sonhos povoada,

E a alma de sonhos povoada eu tinha...

E paramos de súbito na estrada

Da vida: longos anos, presa à minha

A tua mão, a vista deslumbrada

Tive da luz que teu olhar continha.

Hoje, segues de novo... Na partida

Nem o pranto os teus olhos umedece,

Nem te comove a dor da despedida.

E eu, solitário, volto a face, e tremo,

Vendo o teu vulto que desaparece

Na extrema curva do caminho extremo.

Megérkezem. Megérkezel. Leverten,

Búsan jössz, búsan és letörve jöttem.

Mögötted lelkem álmokkal betelten,

Álmokkal betelt lelked énmögöttem.

Az élet útján megállunk hirtelen.

Hosszas évek. Kezed kezem befonja.

Káprázó látvány, homályos sejtelem,

E fényesség kitárt szemed korongja.

Újra útra kelsz... tűnődve észlelem,

Könnynedveid nem ontja szemnyi árok;

Nem hatott reád e búcsúgyötrelem.

Körülnézek a reszkető magányban,

Képed dereng, majd lassan elszivárog

A végső útnak végső hajlatában.

*A költemény címe utalás a dantei Commedia első sorára: Nel mezzo del cammin di nostra vita - "Az emberélet útjának felén" (Babits Mihály fordítása)