Almeida, Guilherme de: Második vándorének (Segunda cancäo do peregrino Magyar nyelven)

Vencido, exausto, quase morto,
cortei um galho do teu horto
e dele fiz o meu bordão.
 
Foi minha vista e foi meu tacto:
constantemente foi o pacto
que fez comigo a escuridão.
 
Pois nem fantasmas, nem torrentes,
nem salteadores, nem serpentes
prevaleceram no meu chão.
 
Somente os homens, que me viam
passar sozinho, riam, riam,
riam, não sei por que razão.
 
Mas, certa vez, parei um pouco,
e ouvi gritar: - "Aí vem o louco
que leva uma árvore na mão!"
 
E, erguendo o olhar, vi folhas, flores,
pássaros, frutos, luzes, cores...
-Tinha florido o meu bordão.

Betegen, félholtan, elesetten,
kertedben egy vesszőt lenyestem
és abból faragtam botomat.
 
A támaszom lett és a látásom,
biztossá tette a járásom,
világította sötét sorsomat.
 
Mert se szellemek, se útonállók,
se viharok, se csúszómászók
nem állhatták el utamat.
 
Csak azt nem tudtam, hogy az emberek
miért néznek rám és nevetnek,
nevetnek, nevetnek nagyokat,
 
Míg egyszer hallom, kiabálják: -
„Itt jön az őrült, látják, látják,
kezében lombos fát hordozgat!"
 
És felnézve, láttam fényt, színeket,
virágot, gyümölcsöt, leveleket:
- Láttam lombokba fakadt botomat.