Andrade, Eugénio de: Egy folyó vár rád (Um rio te espera Magyar nyelven)

Estás só, e é de noite,

na cidade aberta ao vento leste.

Há muita coisa que não sabes

e é já tarde para perguntares.

Mas tu já tens palavras que te bastem,

as últimas,

pálidas, pesadas, ó abandonado.

Estás só

e ao teu encontro vem

a grande ponte sobre o rio.

Olhas a água onde passaram barcos,

escura, densa, rumorosa

de lírios ou pássaros nocturnos.

Por um momento esqueces

a cidade e o seu comércio de fantasmas,

a multidão atarefada em construir

pequenos ataúdes para o desejo,

a cidade onde cães devoram,

com extrema piedade,

crianças cintilantes

e despidas.

Olhas o rio

como se fora o leito

da tua infância:

lembras-te da madressilva

no muro do quintal,

dos medronhos que colhias

e deitavas fora,

dos amigos a quem mandavas

palavras inocentes

que regressavam a sangrar,

lembras-te de tua mãe

que te esperava

com os olhos molhados de alegria.

Olhas a água, a ponte,

os candeeiros,

e outra vez a água;

a água;

água ou bosque;

sombra pura

nos grandes dias de verão.

Estás só.

Desolado e só.

E é de noite.

Egyedül vagy, éjszaka van,

a keleti szél fútta városban.

Sok dolog van, amit nem tudsz,

és már késő megkérdezni.

De vannak már szavaid, amivel beéred,

az utolsók,

sápadtak, súlyosak, te elhagyatott.

Egyedül vagy,

és hogy találkozzék veled idejön

a folyó fölötti nagy híd.

Nézed a vizet, ahol hajók járnak,

sötét, sűrű, lármás

éjszakai liliomoké vagy madaraké.

Egy pillanatra elfelejted

a várost és üzletleső agyrémeit,

a tömeget, mely azzal terheli túl magát,

hogy apró koporsókat gyárt vágyainak,

a várost, ahol kutyák falják fel,

rendkívül könyörületesen,

a csillagszemű és meztelen

gyerekeket.

Nézed a folyót,

mintha gyermekkorod

ágya volna:

eszedbe jut a lonc,

ami a hátsó kert falán nőtt,

a szeder, amit szedtél,

és kidobtál,

a barátok, akiknek ártatlan

szavakat üzentél,

de aztán megsebezve vágtak vissza,

eszedbe jut anyád,

aki várt rád

örömben úszó szemmel.

Nézed a vizet, a hidat,

a kandelábereket,

megint a vizet,

a vizet,

víz vagy liget,

tiszta árnyék

a nyár hosszú nappalain.

Egyedül vagy.

Vigasztalan és magányos.

És éjszaka van.