Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Andrade, Mário de: A Lánybuktató-hegy (Serra do Rola-Moça Magyar nyelven)

Andrade, Mário de portréja
Tótfalusi István portréja

Vissza a fordító lapjára

Serra do Rola-Moça (Portugál)

A Serra do Rola-Moça

Não tinha esse nome não...

 

Eles eram do outro lado,

Vieram na vila casar.

E atravessaram a serra,

O noivo com a noiva dele

Cada qual no seu cavalo.

 

Antes que chegasse a noite

Se lembraram de voltar.

Disseram adeus pra todos

E se puserem de novo

Pelos atalhos da serra

Cada qual no seu cavalo.

 

Os dois estavam felizes,

Na altura tudo era paz.

Pelos caminhos estreitos

Ele na frente, ela atrás.

E riam. Como eles riam!

Riam até sem razão.

A Serra do Rola-Moça

Não tinha esse nome não.

 

As tribos rubras da tarde

Rapidamente fugiam

E apressadas se escondiam

Lá embaixo nos socavões,

Temendo a noite que vinha.

 

Porém os dois continuavam

Cada qual no seu cavalo,

E riam. Como eles riam!

E os risos também casavam

Com as risadas dos cascalhos,

Que pulando levianinhos

Da vereda se soltavam,

Buscando o despenhadeiro.

 

Ali, Fortuna inviolável!

O casco pisara em falso.

Dão noiva e cavalo um salto

Precipitados no abismo.

Nem o baque se escutou.

Faz um silêncio de morte,

Na altura tudo era paz ...

Chicoteado o seu cavalo,

No vão do despenhadeiro

O noivo se despenhou.

 

E a Serra do Rola-Moça

Rola-Moça se chamou.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.portalsaofrancisco.com.br

A Lánybuktató-hegy (Magyar)

A Lánybuktató hegyének

nem ez volt a neve rég...

 

A faluba lakzit ülni

túlfelől jött át a pár

a hegyeknek magasán át,

vőlegény menyasszonyával,

ki-ki a maga lován.

 

Mielőtt az est leszállott,

indultak is vissza már.

Búcsút vettek mindenektől,

s útra keltek mind a ketten

át a bércen, át a hágón,

ki-ki a maga lován.

 

Mentek boldogan a hegynek

béke-ülte magasán,

szűk ösvényeken haladtak,

az ifjú nyomán a lány.

És kacagtak. Hogy kacagtak!

Többet is tán, mint elég.

A Lánybuktató hegyének

nem ez volt a neve rég.

 

Véres fényei az estnek

szélsebesen szétfutottak,

és elrejtőztek sietve

barlangoknak üregében

a közelgő éj elől.

 

Hanem mentek ők tovább,

ki-ki a maga lován,

és kacagtak. Hogy kacagtak!

Kacagásuk menyegzőt ült

a kövecsek kacajával,

mik az ösvényről leválva

könnyedén a mélybe szöktek

a tátongó meredélyen.

 

Ó Fortuna, sérthetetlen!

Félrecsúszhatott a patkó.

A menyasszony és a ló

lebuktak a szakadékba.

Nem is hallszott zuhanásuk.

Halálos nagy csend terült szét.

Béke honolt a hegyen...

Sarkantyúzva paripáját

követte őt vőlegénye

a szakadék mélyibe.

 

A Lánybuktató hegyének

innen támadt a neve.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. I.

minimap