Andresen, Sofia de Melo Breyner: Cidade

Cidade, rumor e vaivém sem paz das ruas,

Ó vida suja, hostil, inutilmente gasta,

Saber que existe o mar e as praias nuas,

Montanhas sem nome e planícies mais vastas

Que o mais vasto desejo,

E eu estou em ti fechada e apenas vejo

Os muros e as paredes, e não vejo

Nem o crescer do mar, nem o mudar das luas.

Saber que tomas em ti a minha vida

E que arrastas pela sombra das paredes

A minha alma que fora prometida

Às ondas brancas e às florestas verdes.

A város, lárma és jövés-menés nyugvás nélkül

Az utcákon erre-arra, ó, szennyes és ellenséges élet.

Elnyűtten értelmetlenül, s tudni, mezítlenül

Léteznek a strandok és a tenger, és hegységek

Névtelen, s a vágynál is határtalanabb síkságok,

Én beléd vagyok bezárva, csak falat látok

Kint is, bent is, s nem látom, amint hullámzások

Dagályt hoznak a tengeren, s épp fogy a hold vagy kerekül.

Tudom, hogy magadba szívod életem,

S elvonszolod magaddal árnyékos falak tövében

Lelkem, mely jegyese a végtelen

fehér haboknak és az erdőségek zöldjének.