Berto, Al: pousa a boca no peito fissurado da terra

pousa a boca no peito fissurado da terra

colhe o silêncio do que está morto

regressa para onde nunca estiveste

reconstrói em ti a pequena ruína dos brinquedos

no quarto escuro refaz o fugitivo corpo

da rumorosa existência de papel bebe

a ansiedade venenosa das palavras o sangue

das perdidas aves no surdo coração da viagem

quando chegares ao límpido limiar do corpo

incendeia a cruel noite da infância despede-te

porque ao regressares aos tristes dias de hoje

terás esquecido a breve alegria do rosto e

uma luz extinguir-se-á vagarosamente

no interior da mão envelhecida

tapaszd ajkad a föld sebzett kebléhez

fogd meg annak a csöndjét aki már halott

térj vissza oda ahol sosem jártál

rakd össze magadban a játékok foszlányait

a sötét szobában teremtsd újjá a menekülő testet

a lármás papírlétezésből idd ki színültig

a szavak mérgező aggodalmát a vért

az utazás süket szívében elveszett madarakból

amikor a test szeplőtlen határára érkezel

borítsd lángba a gyerekkor kegyetlen éjét végy búcsút

mert mire visszatérsz a szomorú mába

már el is felejtetted az arc röpke boldogságát és

lassan ki fog aludni a fény

a megráncosodott tenyérben