Cinnati, Ruy: Memória Amada

Para Alain Fournier

Vinham de longe em bandos. Acorriam

Jubilosos. Fantasias

De parques pluviosos

E, descendo,

Os patos bravos lançados

Entre juncos, salgueiros e veados.

Tarde,

Muito tarde, uns olhos tais

Haviam de aparecer, sobressaltados

Entre enigmas e um floco de cabelos

Osculado pelo vento. Alegorias…

Do agora ou nunca e do momento

Definido. Trégua impensada,

Insuspeita, no perfume alado

Da página dobrada e abandonada

Dum livro interrompido. Sinto a dor fina,

Finalmente atravessada e suave,

— Quase saudade.

Alain Fourneir emlékének

Csapatokban tolultak elő a messzeségből.

Ujjongva rohantak oda. Álarcosai

esőmállasztotta parkoknak

S miután leszálltak a vadkacsák,

bevették magukat

a nádasok, fűzfák s az epekedő tekintetű

szarvasok közé.

Később,

jóval később aztán a szemekben rettenet világolt

a szélcsókolta Titkok

és hajtincsek között. Allegóriák…

E meghatározó pillanattól most vagy soha.

Váratlanul tárgyilagos nyugalom

érint meg, ahogy a tűnődés szárnyas

illata egy kettéhajtott, félbehagyott könyv

lapjairól. Érzem a végre megélt,

lágy finomsággal munkáló fájdalmat.

—Már-már nosztalgia.