Cruz e Sousa, João da: Vida obscura

Ninguém sentiu o teu espasmo obscuro,

Ó ser humilde entre os humildes seres.

Embriagado, tonto dos prazeres,

O mundo para ti foi negro e duro.

Atravessaste num silêncio escuro

A vida presa a trágicos deveres

E chegaste ao saber de altos saberes

Tornando-te mais simples e mais puro.

Ninguém Te viu o sentimento inquieto,

Magoado, oculto e aterrador, secreto,

Que o coração te apunhalou no mundo.

Mas eu que sempre te segui os passos

Sei que cruz infernal prendeu-te os braços

E o teu suspiro como foi profundo!

Senki sem tudta sötét szenvedésed,

teremtmények legalázatosabbja.

Ez a világ, kéjek bolondja s rabja,

hozzád annál feketébb volt s keményebb.

E tragikus bilincsek törte létet

úgy jártad végig, sötét csöndbe fagyva,

s mind egyszerűbbé, tisztábbá maratva

a legmagasztosabb tudást elérted.

Senki sem látta, mennyi nyugtalanság

emészt titkon, hogy bú és félelem rág,

hogy a világ szíved sebezte tőrrel.

De én nem jártam tőled sose messze,

s tudtam, hogy társad a pokol keresztje,

s hogy sóhajod mélyről szakadva tör fel.