Ferreira, José Gomes: Dou um pontapé nestas árvores

Dou um pontapé nestas árvores de carne e folhas.

Mas esperem!

A palavra árvore não é uma árvore,

momento de sombra,

nem a palavra sol queima a pele das mãos.

e até hoje nunca vi voar a palavra rouxinol.

Ah! Se eu pudesse colar no papel o canto dos pássaros,

o esfarrapar concreto do canto verdadeiro dos pássaros,

e esta mão de sol que cria a invenção das flores.

Mas não.

Sempre as mesmas palavras,

com alçapões de bruma.

Sempre esta resignação à Poesia

com pontes mágicas para coisa nenhuma.

Belerúgok ezekbe a húsos levelekbe öltözött fákba.

De várjatok!

A fa szó nem fát jelent,

csak az árnyék pillanatát,

s a nap szó nem égeti meg a kezet.

És máig nem láttam repülni a fülemüle szót.

Ó, ha papírra tudnám ragasztani a madarak énekét,

igazi trilláikat ízekre szedve,

s ama alkotó nap-kezet,

mely kitalálta a virágokat.

De nem.

Mindig ugyanazok a köd-csapóajtós

szavak.

Mindig a beletörődés abba, hogy a Költészet

mágikus híd a semmibe.