Macedo, Helder: Küszöb (Limiar Magyar nyelven)

Levanto a voz para invadir a treva.

A vida fustigada enfrenta o brusco

e fértil precipício que a sustém.

A própria identidade se suspende

e tomba, informe,

no impossível excesso

do canto que a revela.

Nada redime o logro

se a vida é o limite de ser outrem.

Porém que a voz assuma

e recupere

na sempre mais amarga ferida

a escuridão que gera o próprio canto.

E impessoal sibile

o frio surto que define e oculta

sabida, a treva, a só real,

já falsa.

Hangos szóval lépek homályba én.

A megvert élet szembeszáll a mély,

termékeny szakadékkal, mely megtart.

Az azonosság maga megtörik,

s formátlanul zuhan

a dal leleplező

abszurd túlzásiba.

Nincs vigaszunk, ha fáj,

hogy élni annyi: más sosem leszünk.

Mégis, a hangnak vállalnia kell,

hogy visszaszerzi ő

az egyre keserűbb seb mélyében

a homályt, mely megváltja majd a dalt.

Süvítsen csak mindig személytelen

a hideg lendület, mely szóba zár,

és bölcsen elrejti az igazat:

a létező homály is rég hamis.