Machado de Assis, Joaquim Maria: Egy teremtmény (Uma Criatura Magyar nyelven)

Sei de uma criatura antiga e formidável,
Que a si mesma devora os membros e as entranhas,
Com a sofreguidão da fome insaciável.

Habita juntamente os vales e as montanhas;
E no mar, que se rasga, à maneira do abismo,
Espreguiça-se toda em convulsões estranhas.

Traz impresso na fronte o obscuro despotismo;
Cada olhar que despede, acerbo e mavioso,
Parece uma expansão de amor e egoísmo.

Friamente contempla o desespero e o gozo,
Gosta do colibri, como gosta do verme,
E cinge ao coração o belo e o monstruoso.

Para ela o chacal é, como a rola, inerme;
E caminha na terra imperturbável, como
Pelo vasto arealum vasto paquiderme.

Na árvore que rebenta o seu primeiro gomo
Vem a folha, que lento e lento se desdobra,
Depois a flor, depois o suspirado pomo.

Pois essa criatura está em toda a obra:
Cresta o seio da flor e corrompe-lhe o fruto,
E é nesse destruir que as suas forças dobra.

Ama de igual amor o poluto e o impoluto;
Começa e recomeça uma perpétua lida;
E sorrindo obedece ao divino estatuto.

Tu dirás que é a morte; eu direi que é a vida.

Egy teremtményt tudok, ős-régit és kegyetlent,
mely önnön tagjait s bensőjét felzabálja
nem csillapítható mohóságtól üzötten.

A völgyet lakja és a hegység is tanyája,
s vad görcsökben vonaglón kinyújtózik a roppant
tengerben, mely sötét mélységeit kitárja.

A homlokán a durva önkény pecsétje ott van,
s pillantásaiban, ha keserű, ha gyengéd,
önzés és szerelem iker-sugára lobban.

Hidegen mérlegel, sem bút nem nézve, sem kéjt,
se kolibrit, se férget szeretni ő nem átall,
s a szépet és a rútat szívére vonja egyként.

Őneki a galamb egyenlő a sakállal,
s feltarthatatlanul töri útját a földön,
mint vaskos elefánt tágas fenyéren által.

A fán, amely rügyét előbb kibontja zölden,
friss pompájában áll a levél már, midőn nyit
a szép virág, s a végén az áhított gyümölcs jön.

E teremtmény azonban ilyen rendet nem őriz;
virágkelyhet hasit fel, a gyümölcsöt elölvén,
és épp e rombolásban kettőzi meg erőit.

Tisztát és szennyeset egyként szeret ez ős-lény;
nekikezd újra s újra az örök küszködésnek,
s mosolygva végzi, mit kiszab az égi törvény.

Azt mondod, a Halál ez; azt mondom én: az Élet.