Matos Guerra, Gregório de: Aos afetos e lágrimas derramadas

Ardor em firme coração nascido;

Pranto por belos olhos derramado;

Incêndio em mares de água disfarçado;

Rio de neve em fogo convertido:

Tu, que um peito abrasas escondido;

Tu, que em um rosto corres desatado;

Quando fogo, em cristais aprisionado;

Quando cristal, em chamas derretido.

Se és fogo, como passas brandamente,

Se és neve, como queimas com porfia?

Mas ai, que andou Amor em ti prudente!

Pois para temperar a tirania,

Como quis que aqui fosse a neve ardente,

Permitiu parecesse a chama fria.

Izzásba gyulladt szívremény, mi oly vad;

Két szép szemért kiontott könnypatak;

Tűzvész lobog tengernyi víz alatt;

A hó folyamként tűzre hányva olvad:

Te, ki keblemet megbújva pörkölöd,

Te, ki arcról-arcra vándorolgatsz;

Kristályalak, lángra gyúlva olvadsz,

S lánggal béleled kristályos börtönöd.

Ha hő vagy, vágy, kihűlve merre terjedsz?

Ha hó vagy, úgy hogyan csiholsz tüzet?

Szerelmek óvatos hevére gerjedsz!

Hogy hűtsem zsarnok vérmérsékleted,

Maró havat vetek, parázs-szederjest;

Csupán hidegtűz volt, mi égetett.