Meireles, Cecília: Rajz (Desenho Magyar nyelven)
Desenho (Portugál)Fui morena e magrinha como qualquer polinésia, e comia mamão, e mirava a flor da goiaba. E as lágrimas me espiavam, entre os tijolos e as trepadeiras, e as teias de aranha nas minhas árvores se entrelaçavam.
Isso era um lugar de sol e nuvens brancas, onde as rolas, à tarde, soluçavam mui saudosas... O eco, burlão, de pedra, ia saltando, entre vastas mangueiras que choviam ruivas horas.
Os pavões caminhavam tão naturais por meu caminho, e os pombos tão felizes se alimentavam pelas escadas, que era desnecessário crescer, pensar, escrever poemas, pois a vida completa e bela e terna ali já estava.
Como a chuva caía das grossas nuvens, perfumosa! E o papagaio como ficava sonolento! O relógio era festa de ouro; e os gatos enigmáticos fechavam os olhos, quando queriam caçar o tempo.
Vinham morcegos, à noite, picar os sapotis maduros, e os grandes cães ladravam como nas noites do Império. Mariposas, jasmins, tinhorões, vaga-lumes moravam nos jardins sussurrantes e eternos.
E minha avó cantava e cosia. Cantava canções de mar e de arvoredo, em língua antiga. E eu sempre acreditei que havia música em seus dedos e palavras de amor em minha roupa escritas.
Minha vida começa num vergel colorido, por onde as noites eram só de luar e estrelas. Levai-me aonde quiserdes! - aprendi com as primaveras a deixar-me cortar e a voltar sempre inteira.
|
Rajz (Magyar)Papaját ettem, merengtem a gujava virágán, barna voltam, soványka, mint egy kis polinéz lány. Bámultam, mint növekszik a pókháló a fákon, és hogy a sűrű repkény közül gyíkocska néz rám.
Sírtak epedve mindig alkonyatkor a gerlék, nappal bő nap világolt, és fehér volt a felleg, és kőről kőre táncolt a visszhang csúfolódva, a mangófákról bíbor délutánok peregtek.
Páva járt körülöttem, szálltak lépcsőnkre boldog galambok csipegetni, tőlem sohase féltek - minek is kellett volna felnőni, verset írni, hiszen ott volt az élet, maga a teljes élet.
Jóillatú eső hullt a kövér fellegekből. Álmatag papagájok bámultak az esőbe. Ünnepi arany óra fénylett. Szemük behunyva rejtelmes, lusta macskák vadásztak az időre.
Éjjelente a kásás almára denevér jött, kutya csaholt, akár a császárság éjszakáin. A pillangó lakott az örök, széljárta kertben, a szentjánosbogár, a szarkaláb és a jázmin.
Varrt nagyanyám, s dalolt. Én úgy láttam, a kezében van a zene: egy ősi nyelven valami vízi zenét dúdolt a parti fákról, az óceánról, s azt hittem, a szerelmes szókat ruhámba hímzi.
Színes kertben születtem, ott bársony éjszakákon mindig telt fényű hold volt, csillagfényzuhatag volt. Vigyetek bárhová, a tavasztól megtanultam: ha elmetszik a száram, megint s megint kihajtok.
|