Pessoa, Fernando: Élveboncolás (Autopsicografia Magyar nyelven)

O poeta é um fingidor.

Finge tão completamente

Que chega a fingir que é dor

A dor que deveras sente.

E os que lêem o que escreve,

Na dor lida sentem bem,

Não as duas que ele teve,

Mas só a que eles não têm.

E assim nas calhas de roda

Gira, a entreter a razão,

Esse comboio de corda

Que se chama coração.

A poéta játékot űz,

Mind komolyabban játszik,

Míg fájni kezd a játszi tűz,

Nem fáj, de fájni látszik.

Szótagolják, hogy mit is ír,

Szavuk látszólag eláll,

De úgy, mint ő, senki nem sír,

Mert duplán csak neki fáj.

Így megy, akár egy karika

Körbe, szédítve az észt,

Ez a rugós vasparipa,

Szívnek hívják e szinészt.