Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Pessoa, Fernando: O último sortilégio

Pessoa, Fernando portréja

O último sortilégio (Portugál)

"Já repeti o antigo encantamento,
E a grande Deusa aos olhos se negou. 
Já repeti, nas pausas do amplo vento, 
As orações cuja alma é um ser fecundo. 
Nada me o abismo deu ou o céu mostrou. 
Só o vento volta onde estou toda e só, 
E tudo dorme no confuso mundo.

"Outrora meu condão fadava, as sarças 
E a minha evocação do solo erguia 
Presenças concentradas das que esparsas 
Dormem nas formas naturais das coisas. 
Outrora a minha voz acontecia.
Fadas e elfos, se eu chamasse, via.
E as folhas da floresta eram lustrosas.

"Minha varinha, com que da vontade
Falava às existências essenciais,
Já não conhece a minha realidade.
Já, se o círculo traço, não há nada. 
Murmura o vento alheio extintos ais,
E ao luar que sobe além dos matagais
Não sou mais do que os bosques ou a estrada.

"Já me falece o dom com que me amavam.
Já me não torno a forma e o fim da vida
A quantos que, buscando-os, me buscavam.
Já, praia, o mar dos braços não me inunda.
Nem já me vejo ao sol saudado ergUida,
Ou, em êxtase mágico perdida, 
Ao luar, à boca da caverna funda.

"Já as sacras potências infernais,
Que, dormentes sem deuses nem destino,
À substância das coisas são iguais,
Não ouvem minha voz ou os nomes seus. 
A música partiu-se do meu hino.
Já meu furor astral não é divino
Nem meu corpo pensado é já um deus.

"E as longínquas deidades do atro poço, 
Que tantas vezes, pálida, evoquei
Com a raiva de amar em alvoroço, 
lnevocadas hoje ante mim estão.
Como, sem que as amasse, eu as chamei, 
Agora, que não amo, as tenho, e sei
Que meu vendido ser consumirão.

"Tu, porém, Sol, cujo ouro me foi presa, 
Tu, Lua, cuja prata converti,
Se já não podeis dar-me essa beleza
Que tantas vezes tive por querer,
Ao menos meu ser findo dividi 
Meu ser essencial se perca em si,
Só meu corpo sem mim fique alma e ser!

"Converta-me a minha última magia
Numa estátua de mim em corpo vivo! 
Morra quem sou, mas quem me fiz e havia, 
Anônima presença que se beija,
Carne do meu abstrato amor cativo,
Seja a morte de mim em que revivo;
E tal qual fui, não sendo nada, eu seja!"



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://www.releituras.com/fpessoa_ultimo.asp

Az utolsó varázslat (Magyar)

"A régi bűbájt újra megidéztem,
A nagy Istennő nem jött mégse el.
Megidéztem a vad szél szünetében
Azt, ki lakik a százlelkű imákban.
De mélyből, égből nem kelt semmi jel.
Magányom újra csak a szélre lel,
És minden alszik e zavart világban.

Hajdan megbűvöltem a csipkebokrot,
S hívásomra földmélyből megjelent
Nem egy azok közül, akik a dolgok
Ősformái közt szétszórtan aludtak.
Hajdan a hangom ejtett és emelt.
Hívásomra tündérek raja kelt
S az erdők lombjai fénybe borultak.

Pálcám, amellyel, hogyha úgy akarom,
Felriasztottam szellem-árnyakat,
Nem ismeri többé az én hatalmam.
Míg a közönyös szél panasza esdő,
Csak bűvös köröm, a semmi maradt,
S a szálfák fölé hágó hold alatt
Nem vagyok több, mint az út vagy az erdő.

Megtört a varázs, amelyért szerettek.
Nem vagyok már élet formája, célja -
Nekik, kik keresve engem kerestek.
Partot, karok tengere már nem önt el.
Nem nyújtózom már el a nap felé s a
Mélységek mámora sem lát alélva
A hold alatt a barlangszáji csöndben.

Immár a szent alvilági hatalmak,
Kik isten és sors nélkül szenderegve
A dolgok mély lényegéhez tapadnak,
Míg himnuszomban felbomlott a dallam,
Nem hallgatnak hangomra, sem nevükre.
Csillag-dühöm nem vall már istenekre,
S nem lakik isten képzelt alakomban.

S a távoli istenek lenn a kútban,
Kiket, sápadtan, annyiszor idéztem
Vad szerelemtől felkavarva, dúltan,
Most idézetlenül is itt teremnek.
Akiket egykor, nem szeretve, kértem,
Most szeretetlen is eljönnek értem,
Ki könnyű prédája lettem dühüknek.

De Nap, kinek aranyát birtokoltam,
S Hold, kinek ezüstjét váltottam át,
Ha nem lehet enyém már, ami hajdan
Volt szépségtekben nekem minden-érő,
Osszátok meg lényemet legalább -
Legfőbb részem nyelje be önmagát,
S testem legyen, nélkülem, lélek, élő!

Változzam át egy legvégső varázsban
Önnön szobrommá, élve még e testben!
Haljon, ami vagyok, de mit csináltam,
Magát-csókoló névtelen alakzat,
Elvont szerelmem rab teste, lehessen
Önnön halálom, mely új létre serken,
S mi voltam, semmiként is az maradjak!



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu/00500/00548/00548.htm

minimap