Sena, Jorge de: Az öregség nem-dicsőítése (Em des-louvor da velhice Magyar nyelven)

Para viver-se longamente ou se é de ferro,

ou vendo um velho penso: quanta gente

assassinou, envenenou, pisou ou destruiu?

Quantas vidas desfeitas há nessa memória

que já se esquece calma pela paz da morte?

Bandidos os humanos, quem não sobrevive

à custa de outras vidas? Quanto sangue,

quanta bondade, quanto de inocência

não devorou feroz e com rosnidos

que são agora as rugas venerandas

e aquele encanto de uma pele trilhada

por azuis róseas pequeninas veias?

Mesmo essa pele quantas vezes não

foi que a largou esfolada no entre pedras,

como a serpente que se despe e passa?

Ou se é de ferro. Ou criminoso antigo

que a si se perdoou do mal que fez

e aos outros perdoou que tenham sido as vítimas.

Megélni hosszú éveket akárha vasból

lévőn, vagy aggot látni, az jut az eszembe:

hány embert ölt, tiport, tett tönkre, mérgezett meg?

Hány élet semmisült ezen emlékezetben,

mely már felejt halál békéjén megnyugodva?

Az emberek hát banditák, ki az aki más

élet kárán nem képes rá, túléljen mindent?

Mennyi vért, mennyi jóságot, ártatlanságból

is mennyit hogy felfalt azon vad morgások közt,

melyek ma mára tiszteletreméltó ráncok,

s a kék érrózsácskás bőr bölcs báját jelentik?

S ugyane bőrt felhorzsolva le nem vedlette

egyszer sem is, mint a kövek között a kígyó,

miután, ha ledobta, halad máris tovább.

Avagy vasból való. Vagy ősgonoszként

magának megbocsátott minden bűnt, s másoknak

mind megbocsátotta, hogy áldozatok voltak.