Verde, Cesário: Heroísmos

Eu temo muito o mar, o mar enorme, 

Solene, enraivecido, turbulento, 

Erguido em vagalhões, rugindo ao vento; 

O mar sublime, o mar que nunca dorme. 

Eu temo o largo mar, rebelde, informe, 

De vítimas famélico, sedento, 

E creio ouvir em cada seu lamento 

Os ruídos dum túmulo disforme. 

Contudo, num barquinho transparente, 

No seu dorso feroz vou blasonar, 

Tufada a vela e n'água quase assente, 

E ouvindo muito ao perto o seu bramar, 

Eu rindo, sem cuidados, simplesmente, 

Escarro, com desdém, no grande mar! 

Félem a tengert, a hatalmas tengert,

A dühödt dúlót, fennkölt méltóságot,

Hullám támasztót, széllel kiabálót;

A nemes tengert, nyugtot mely sosem lelt.

Félem a lázadt, tág, formátlan tengert,

Éheset, szomjút, áldozatra várót,

S minden nyögtében mintha hallanám ott

A morajt, mely a síri mélyeken kelt.  

Mégis, kapván törékeny kis hajóra,

Szilaj hátán kérkedve dölyfölök,

Majd’ vizíg ér le, duzzad a vitorla,

Közelről hallgatom a bömbölőt,

Kikacagom, s egyszerűn, hanyag módra, 

A nagy tengerbe, megvetőn köpök!