Blandiana, Ana: Suficientă mie

Suficientă mie nu mi-am fost niciodată,
Atârnând mereu ca un fruct de o creangă în vânt,
Ca de un arc încordat, o săgeată,
Ca de propria sa etimologie, un cuvânt. 

Ce-am însemnat înainte de-a fi fost pe pământ,
Ce sens visat de demult devenit speranţă uitată
Mă străbate sărind peste rând
Şi făcându-şi din mine dovadă 

Şi verigă a unui mister amânat
Ca să continue diferit însă viu,
Plătind cu dobândă acelaşi păcat

Pe care ţi-l las moştenire târziu,
Ca să-l înţelegi şi să-l porţi mai bogat,
Numai tu, cititor nenăscut, ca un fiu...

Önmagamnak soha nem voltam elegendő,
függve, mint lebbenő széltől az ágon a gyümölcs
mint kifeszített íjtól a nyílvessző,
mint szófejtéstől a szó, ha megfejthető. 

Mi voltam mielőtt valami lettem a földön,
mily megálmodott cél - mely már csak holt remény-
borzongat, átlépve sorok között
lévén belőlem a bizonyíték

és halasztott rejtély élő láncszeme
mely másképpen folytatná, de elevenen 
és vétkéért kamattal megfizetve

mit örökül hagyok későbbre neked
hogy megérthesd és gazdagodj vele -
te, meg sem született olvasó - akár egy gyerek...