Cărţile (Román)
Shakespeare! adesea te gândesc cu jale, Prieten blând al sufletului meu; Izvorul plin al cânturilor tale Îmi sare-n gând şi le repet mereu. Atât de crud eşti tu, ş-atât de moale, Furtună-i azi şi linu-i glasul tău; Ca Dumnezeu te-arăţi în mii de feţe Şi-nveţi un ev cum poate să te-nveţe.
De-aş fi trăit când tu trăiai, pe tine Te-aş fi iubit atât cât te iubesc? Căci tot ce simt, de este rău sau bine, Destul că simt tot ţie-ţi mulţumesc. Tu mi-ai deschis a ochilor lumine, M-ai învăţat ca lumea s-o citesc, Greşind cu tine chiar, iubesc greşala: S-aduc cu tine mi-este toată fala.
Cu tine da… căci eu am trei izvoară Din care toată mintea mi-o culeg: Cu-a ta zâmbire, dulce, lină, clară A lumii visuri eu ca flori le leg; Mai am pe-un înţelept… cu-acela iară Problema morţii lumii o dezleg; Ş-apoi mai am cu totul pentru mine Un alt maestru, care viu mă ţine…
Dar despre-acela, ah, nici vorbă nu e. El e modest şi totuşi foarte mare. Să tacă el, să doarmă ori să-mi spuie La nebunii tot înţelept îmi pare. Şi vezi, pe-acesta nu-l spun nimănuie. Nici el nu vrea să-l ştie orişicare, Căci el vrea numai să-mi adoarmă-n braţă Şi decât tine mult mai mult mă-nvaţă! Feltöltő | Koosán Ildikó |
Az idézet forrása | http://poeziisiversuri.com/mihai-eminescu/cartile/ |
|
Tanítások (Magyar)
Shakespeare!Szomorúan idézlek gyakran, lelkemben fogadott szelíd barátom Dalaid éltetem folyvást magamban szellemed ékeit ismétlem, csodálom. Annyira kemény, s oly gyengéd szavakban vagy vihar, tűz, csendesség, meg álom; mint Isten, ezer arccal boldogítasz, tanulom a kort, ahogyan taníthatsz.
Ha éltem volna mikor te is éltél, szeretnélek-e, ahogy ma szeretlek? mindegy, jónak vagy rossznak ítélnél, köszönöm neked érzését szívemnek. Tágabbra nyitottad szemeim a fénynél tanítod olvasni lelkét az embernek, vétkezem veled, s szeretem a vétkem; veled közösen, ez a büszkeségem.
Igen veled…éltemnek három forrása, amiből töltöm gyakorta szellemem: emléked édes, tiszta ragyogása, a világ álmait, bimbóit szedem; s még egy bölcsesség…mert mi is várna a holt világba, ha beletemetkezem ezért van nekem ő, mert engem akart, egy másik mester, aki életben tart…
De felőle ó, aztán szó se essék. Szerény, okos, nem érdeklik a dolgok. Hallgat, alszik, mondja: mi mást tehetnék, sajnálja, a bölcsek mind bolondok. Lásd, másnak erről szólni nem szeretnék. Ő sem akarná feltárni a titkot, mert boldog, ha karomban ringatózhat, s tetőled többre, többre megtaníthat!
|