Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Eminescu, Mihai: Junii corupți

Eminescu, Mihai portréja

Junii corupți (Román)

La voi cobor acuma, voi suflete-amăgite,
Şi ca să vă ard fierea, o, spirite-ameţite,
Blestemul îl invoc;
Blestemul mizantropic, cu vânăta lui gheară,
Ca să vă scriu pe frunte, ca vita ce se-nfiară
Cu fierul ars în foc.

Deşi ştiu c-a mea liră d-a surda o să bată
În preajma minţii voastre de patimi îmbătată,
De-al patimilor dor;
În preajma minţii voastre ucisă de orgie,
Şi putredă de spasmuri, şi arsă de beţie,
Şi seacă de amor.

O, fiarbă-vă mânia în vinele stocite,
În ochii stinşi de moarte, pe frunţi învineţite
De sânge putrezit;
Că-n veci nu se va teme Profetul vreodată
De braţele slăbite, puterea leşinată
A junelui cănit.

Ce am de-alege oare în seaca-vă fiinţă?
Ce foc făr-a se stinge, ce drept fără să-mi minţă,
O, oameni morţi de vii!
Să vă admir curajul în vinure vărsate,
În sticle sfărâmate, hurii neruşinate
Ce chiuie-n orgii?

Vă văd lungiţi pe patul juneţii ce-aţi spurcat-o,
Suflând din gură boala vieţii ce-aţi urmat-o,
Şi arşi pân-în rărunchi;
Sau bestiilor care pe azi îl ţin în fiară,
Cum linguşiţi privirea cea stearpă şi amară,
Cum cădeţi în genunchi!

Sculaţi-vă!... căci anii trecutului se-nşiră,
În şiruri triumfale stindardul îl resfiră,
Căci Roma a-nviat;
Din nou prin glorii calcă, cu faţa înzeită,
Cu faclele nestinse, puterea-i împietrită,
Poporul împărat.

Sculaţi-vă!... căci tromba de moarte purtătoare
Cu glasul ei lugubru răcneşte la popoare
Ca leul speriat;
Tot ce respiră-i liber, a tuturor e lumea,
Dreptatea, libertatea nu sunt numai un nume,
Ci-aievea s-a serbat.

Încingeţi-vă spada la danţul cel de moarte,
Aci vă poarte vântul, cum ştie să vă poarte
A ţopăi în joc!
Aci vă duceţi valuri în mii batalioane,
Cum în păduri aprinse, mânat în uragane,
Diluviul de foc.

Vedeţi cum urna crapă, cenuşa reînvie,
Cum murmură trecutul cu glas de bătălie
Poporului roman;
Cum umbrele se-mbracă în zale ferecate,
Şi frunţile cărunte le nalţă de departe
Un Cezar, un Traian.
 

Cad putredele tronuri în marea de urgie,
Se sfarmă deodată cu lanţul de sclavie
Şi sceptrele de fier;
În două părţi infernul portalele-şi deschide,
Spre-a încăpea cu mia răsufletele hâde
Tiranilor ce pier!

În darn răsună vocea-mi de eco repeţită,
Vă zguduie arama urechea amorţită
Şi simţul leşinat;
Virtutea despletită şi patria-ne zeie
Nu pot ca să aprinză o singură scânteie
În sufletu-ngheţat.

Şi singur stau şi caut, ca uliul care cată
În inima junimii de viaţa-i dezbrăcată
Un stârv spre-a-l sfâşia;
Ca pasărea de zboru-i din ceruri dizmeţită,
Ca muntele ce-n frunte-i de nouri încreţită
Un trăsnet ar purta.

Dar cel puţin nu spuneţi că aveţi simţiminte,
Că-n veci nu se îmbracă în veştede vestminte
Misteriul cel sunt;
Căci vorba voastră sună ca plâns la cununie,
Ca cobea ce îngână un cânt de veselie,
Ca râsul la mormânt.

 

 



FeltöltőCsata Ernő
Az idézet forrásawww.romanianvoice.com

Az ifjú korruptak (Magyar)

Hozzátok szólok most, elámított lelkek,
Hogy epétek fakadjon, ó, kába szellemek,
Átokkal kell hassak;
A kékeslila karmú, embergyűlölő átokkal,
Mit ráégessek, mint marhára, homlokotokra
Az izzó vassal.

Jól tudom, hogy lírám süket fülekre lel
Elmétek körül, mi tele van szenvedéllyel,
A bűn óhajával;
Az elmétek, ahol tivornya tombol,
Görcs sorvaszt és részegség rombol,
A kéjtől kiszáradt.

Ó, fortyogjon a düh elcsigázott vénátokban,
Halott szemetekben, megkékült homlokotokban,
Hol véretek alvad;
Mert a Prófétának sosem kell tartania
Az ájult erőtől, a legyengült karjaiban
A festett ifjaknak.

Kiszáradt lényetekből mit választhatok?
Tüzet, mi nem alszik ki, igazat, mi nem álnok,
Ó, élő halottak!
Csodáljam a kitöltött borok bátorságát,
Törött üvegekben, hurik tivornyáját,
Ahogy szemtelenül vonaglanak?

Az ifjúság ágyán látlak elnyúlva, mit bemocskoltatok,
Kilehelve az életetekből eredő nyavalyátok,
Mi bensőtökig romlott;
Vagy a bestiáknak, akiknek a fogságába estetek,
Ahogy meddő és keserű pillantásait lesitek,
Ahogy térdre rogytok!

Álljatok fel!...mert a múlt évei sorakoznak
Győzelmi sorokba, lobogóik kibontva,
Mert Róma feltámadt;
Isteni ábrázattal, újra dicsőn lépdel,
Égő fáklyákkal, kőkemény erejével,
A népek császára.

Álljatok fel!...mert a halált hordozó fergeteg
Üvölt, gyászos hangjával, a népekre
Mint ijedt oroszlán;
Ami él, mind szabad, mindenkié a világ,
Az igazság, szabadság nem csupán szóvirág
A valós ünnep mámorán. 

Kössétek fel a kardot a haláltáncra,
Itt a szél lebegtet, hordoz magával,
Táncba kerget!
Hullámokban mennek végtelen zászlóaljak,
Mint kigyulladt erdőkben, hol orkánok hajtanak,
Jégkorszaki tüzeket.

Látjátok reped az urna, hamvából éled újra,
Ahogy felmorajlik a román nép múltja,
Ütközetek zajával;
Ahogy az árnyak csukott páncélba öltöznek,
És deres homlokát felemeli távoli időknek,
Traianusnak, Cézárnak.

Rohadt trónok a düh tengerébe dőlnek,
A rabság láncaival együtt széttörnek
Zsarnoki uralmak;
A pokol megnyitja kapuit mind a kétfelől,
Ahol az ocsmány lelkük ezrével bejön
A pusztuló kényuraknak!

Hiába zeng visszhangozva szavam,
A páncél a zsibbadt füleket zavarja
És az ájult érzéket;
A szétfoszló erénytől, istennő hazában
Sem gyúlhat, egyetlen szikrától, lángra
A fagyos lélek.

Állok egyedül és keresem, mint vércse
Az életükből kivetkőzött ifjak szívében
A széttéphető dögöt;
Mint repüléséből az égben felocsúdó solymár,
Mint a hegy, melynek gomolyfelhős ormán
Egy villám füstölög.

Legalább ne mondjátok, hogy van érzésetek,
Mert kifakult ruhák soha nem díszelegnek
A szent rejtélyen;
Mert úgy hangzik mint esküvői zokogás,
Mint vészmadár öröméneke, mi gagyogás,
Mint kacagás a temetésen.



FeltöltőCsata Ernő
Az idézet forrásasaját

minimap