Eminescu, Mihai: A tó (Lacul Magyar nyelven)

Lacul codrilor albastru
Nuferi galbeni îl încarca;
Tresarind în cercuri albe
El cutremura o barca.

Si au trec de-a lung de maluri,
Parc-ascult si parc-astept
Eadin trestii sa rasara
Si sa-mi cada lin pe piept;

Sa sarim în luntrea mica,
Îngânati de glas de ape,
Si sa scap din mâna cârma,
Si lopetile sa-mi scape;

Sa plutim cuprinsi de farmec
Sub lumina blândei lune ?
Vântu-n trestii lin fosneasca,
Unduioasa apa sune!

Dar nu vine... Singuratic
În zadar suspin si sufar
Lânga lacul cel albastru
Încarcat cu flori de nufar.

(1876, 1 septembrie)

Erdei tó azúr tükrén
Sárga tavirózsák nyílnak;
Riadt, fehér gyűrűzése,
Egy csónakot megringat.

Járkálva a part mentében,
Talán hallom, talán várom,
Hogy a nádból ő előbukkan,
S én lassan a keblemre zárom;

Beugrunk a kis csónakba,
Elámít a víz zenéje,
Kezemből a kormány kihull
És az evezők melléje;

Lebegjünk a bűvöletben,
Jámbor holdragyogásban?
Szél a nádasban susogjon,
Csacsogjon a víz hulláma!

De nem jön… Magányosan
Mi értelme sóhajnak, kínnak
Az azúrkék tó mellett,
Melyen tavirózsák nyílnak.