Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Eminescu, Mihai: Éjszakáim (Noaptea Magyar nyelven)

Eminescu, Mihai portréja

Noaptea (Román)

Noaptea potolit si vânat arde focul în camin;

Dintr-un colt pe-o sofa rosa eu în fata lui privesc,

Pân' ce mintea îmi adoarme, pân' ce genele-mi clipesc;

Lumânarea-i stinsa-n casa... somnu-i cald, molatic, lin.

 

Atunci tu prin întuneric te apropii surâzânda,

Alba ca zapada iernei, dulce ca o zi de vara;

Pe genunchi îmi sezi, iubito, bratele-ti îmi înconjoara

Gâtul... iar tu cu iubire privesti fata mea palinda.

 

Cu-ale tale brate albe, moi, rotunde, parfumate,

Tu grumazul mi-l înlantui, pe-al meu piept capul ti-l culci;

S-apoi ca din vis trezita, cu mâinute albe, dulci,

De pe fruntea mea cea trista tu dai vitele-ntr-o parte.

 

Netezesti încet si lenes fruntea mea cea linistita

Si gândind ca dorm, sireato, apesi gura ta de foc

Pe-ai mei ochi închisi ca somnul si pe frunte-mi în mijloc

Si surâzi, cum râde visul într-o inima-ndragita.

 

O! desmiarda, pân' ce fruntea-mi este neteda si lina,

O! desmiarda, pân-esti juna ca lumina cea din soare,

Pân-esti clara ca o roua, pân-esti dulce ca o floare,

Pân' nu-i fata mea zbârcita, pân' nu-i inima batrâna.



FeltöltőKoosán Ildikó
Az idézet forrásahttp://www.versuri-si-creatii.ro/poezii/e/mihai-eminescu-9zudtpd/noaptea-7zudhtn.html

Éjszakáim (Magyar)

Elcsendesül az éj, kandallóban lassan kialvó parázs

tűztáncát pamlagom sarkából merengve nézem,

míg az álom pillangó-röptű fátylát pillámra hullni érzem,

szobámban kialszik a fény, befon a  puha varázs.

 

Akkor jössz felém az éji homályból te vágyott árnyalak,

fehéren akár a tél, ragyogón, napsugaram a nyárból,

mellém ülsz kedves, nyakamban már, -és átnyalábol-

karod……kutatva nézed sápadt arcomat.

 

Puha-fehér, illatos karok régről ismerős 

érintése  enyém, újra enyém, fejed mellemre téved,

aztán úgy teszel, mint aki édes álomból ébred, 

göndör fürtjeim könnyű kis kezekkel- merthogy sietős-

 

simítod el homlokom fölül játékos merészen,

-gondolván, hogy alszom,- ravaszul, egészen,

ajkaddal  érinted pillám, homlokom középen,

s köddé válsz, meggyötört lelkem égeti a szégyen.

 

Ó! megidézlek, te csöndes, tiszta emlék, visszajársz… 

Ó! megidézlek, míg ifjúságom fénylik akár a nap,

illatod virágból, ízed harmatból gyűjtöm, szabad,

míg fiatal a szívem, arcom nem barázdálja ránc.



FeltöltőKoosán Ildikó
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap