Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Goga, Octavian: Fără țară

Goga, Octavian portréja

Fără țară (Román)

Eu sunt un om fără de ţară,
Un strop de foc purtat de vânt,
Un rob răzleţ scăpat din fiară,
Cel mai sărac de pe pământ.
Eu sunt un mag de legea nouă,
Un biet nebun, orbit de-o stea,
Ce-am rătăcit să v-aduc vouă
Poveştile din ţara mea.

Eu sunt o lacrimă târzie
Din plânsul unei mii de ani,
Sunt visul care reînvie
La vetrele celor orfani.
Sunt o mustrare călătoare
De pe tărâmuri fără glas,
Şi dintr-o lume care moare
Sunt strigătul ce-a mai rămas.

Eu sunt oftatul care plânge
Acolo-n satul meu din deal,
Sunt ţipătul muiat în sânge
Al văduvelor din Ardeal.
Sunt solul dragostei şi-al urii,
Un visător de biruinţi,
Ce port blesteme-n cerul gurii,
Drept moştenire din părinţi.

Eu m-am desprins dintre morminte,
Din cripte umede şi reci,
De unde-aducerile-aminte
Ţin straje unui gând de veci.
Şi cu fiorul care poartă
Pe cei încrezători în fraţi,
V-am plâns la fiecare poartă
Durerea morţilor uitaţi.

Azi simt cum noaptea se coboară
Pe dimineaţa mea de ieri,
Cum cântul meu se înfăşoară
În giulgiul veşnicei tăceri...
Şi printre voi îmi duc povara
Stropit de râs şi de noroi,
Căci vai de cine-şi pierde ţara
Ca să şi-o ceară de la voi...



FeltöltőP. Tóth Irén
Az idézet forrásahttp://www.romanianvoice.com/poezii/poeti/goga.php

Hazátlan (Magyar)

Hazátlan ember vagyok már csak,
tűzcsepp, mit a szellő hord,
lánctól szabadult tévelygő rab,
a legszegényebb földlakó.
Új törvényeknek nagy mágusa,
csillagvakított szegény bolond,
bolyongtam, hogy megmutassam,
országom mily meséket mond.

Kései könnycsepp vagyok
évezred könnyeiből,
álom, amely útrakél
árvák kandallója felől.
Utazgató, hangos dorgálás
csendes, szótlan tájakon,
hol elvész az egész világ
megmaradt kiáltásokon.

Fájdalmas, síró sóhajtás
domboldal falvaiban,
vérben áztatott sikoly, mit
erdélyi özvegyek sikoltanak.
Szerelem, gyűlölet küldötte,
győzelemről álmodó,
ki szüleitől örökölt száj-
padlására forrt szitokszót.

Sírok közül léptem elő
nyirkos, hideg kriptából,
hol a visszaemlékezések
őrt állnak örök gondokból.
És megremegve hordtam tovább
testvéreim bizalmát,
megsiratva minden kapunál
feledett holtak fájdalmát.

Érzem az éjszakát leszállni
tegnapi hajnalokra,
énekem beburkolózik
Örök hallgatásburokba...
Mit bemocskolt már sár és kacaj,
hordom köztetek terhemet,
jaj annak, ki haza nélkül marad
és kérni meri tőletek...



FeltöltőP. Tóth Irén
Az idézet forrásasaját

minimap