Jebeleanu, Eugen: 1. Találkozás Hirosimával (1. Întâlnirea cu Hiroshima Magyar nyelven)
|
1. Întâlnirea cu Hiroshima (Román)Lui Kaoru Yasui Pământ, pământ tăcut. Tăcută, cu pielea pârjolită, cu statura goală, iertare, Hiroshima ... Iertare pentru fiecare pas ce-atinge-o rană, rupe-o cicatrice ... Iertare pentru fiece privire, ce - chiar de-i mângâioasă - doare ... Iertare pentru fiece cuvânt Ce tulbură văzduhu-n care-ţi cauţi copiii, noaroadele de prunci pe veci pierduţi ... Mormânt inexistent ... Vânt ... vânt ... vânt ... vânt ...
Şi glasul lor, acum încet sunând, din zi în zi mai stins, numai în amintire ... O, cimitire, ... inexistente ... inexistente ... De vrei să plângi, să nu poţi stânge-n braţe măcar o urnă, un mormânt măcar ...
Unde ţi-s pruncii, Hiroshima? Poate în oceanul de-argint nepăsător ... Poate-n cavoul infinit al cerului ... Sau poate, chiar pe-acest pământ pe care-l calc ... Fiece pas ce-l fac, îl fac cu teamă ... Fiece palmă de pământ ascunde-un catafalc ... Parca-a strigat pământul Călcat de mine --- Mamă!
Oh, aripi da-mi, văzduhule de smalţ, să fiu uşor ca tine, să mă-nalţ, să nu ating cu pasul nici o rană, să taie-aripa-mi cerul îngereşte ...
... Dar scăpărând din miile-i de răni, se-apropie de mine Hiroshima, se-apropie şi se înclină lin şi-mi face semn
--- Pofteşte, prietene, şi vezi ce-a fost, ce e şi povesteşte ...
|
1. Találkozás Hirosimával (Magyar)Kaoru Yasuinak Föld, szótlan föld. Szótlan, felperzselt bőrével, meztelenül, bocsánat, Hirosima... Bocsánat minden lépésért, ami érinti a sebet, feltépi a heget... Bocsánat minden pillantásért, amely - bár simogató - mégis fáj... Bocsánat minden szóért Amelyik zavarja a levegőt, ahol keresed a gyerekeid, örökre odalett leszármazottjaid... Nem létező sír...Szél...szél...szél...szél...
És az egyre halkuló szavuk, mely idővel elhal az emlékekben... Ó, temető,...nem létező...nem létező... Ha sírni akarsz, nem tudsz megölelni egy urnát, egy sírt legalább...
Hol vannak a csecsemőid Hirosima? Lehet, hogy a hanyag ezüst óceánban... Lehet, hogy az ég végtelen sírboltjában... Vagy lehet, hogy éppen ebben a földben, amelyet taposok... Minden lépésemet félve teszem... Minden tenyérnyi föld egy ravatalt takar... Mintha az általam taposott föld azt kiáltaná - Anyám!
Ó, zománcos ég, szárnyakat adj, hogy könnyű legyek, felemelkedjek, hogy lépteimmel ne érintsem a sebeket, angyalként szeljék az eget a szárnyaim...
...De az ezernyi sebből elővillan, hozzám közelít Hirosima, közeledik és enyhén meghajol, int felém
...Tessék, barátom, lásd mi volt, mi van és mesélj...
|