Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Labiş, Nicolae: A megölt viharmadár (Albatrosul ucis Magyar nyelven)

Labiş, Nicolae portréja
Csata Ernő portréja

Vissza a fordító lapjára

Albatrosul ucis (Román)

Când dintre pomi spre mare se răsucise vântul,
Şi-n catifeaua umbrei nisipul amorţea,
L-a scos un val afară cu grijă aşezându-l
Pe-un cimitir de scoici ce strălucea.
 
La marginea vieţii clocotitoare-a mării
Sta nefiresc de ţeapăn, trufaş, însă răpus.
Priveşte încă parcă talazurile zării
Cu gâtul galeş îndoit în sus.
 
Murdare şi sărate-s aripile-i deschise,
Furtuna ce-l izbise îi cânta-un surd prohod
Lucesc multicolore în juru-i scoici ucise
Al căror miez căldurile îl rod.
 
De valuri aruncate pe ţărmul sec şi tare
Muriră fără lupta sclipind acum bogat,
Le tulbură lumina lor albă, orbitoare,
Aripa lui cu mâl întunecat.
 
Deasupra ţipă-n aer dansând în salturi bruşte,
Sfidând nemărginirea, un tânăr pescăruş.
Războinicul furtunii zvârlit între moluşte
Răsfrânge-n ochiu-i stins un nou urcuş.
 
Când se-nteţeşte briza aripa-i se-nfioară
Şi, renviat o clipă de-un nevăzut îndemn,
Îţi pare că zbura-va din nou, ultimă oară,
Spre-un cimitir mai sobru şi mai demn.



FeltöltőCsata Ernő
Az idézet forrásawww.cerculpoetilor.net
Megjelenés ideje

A megölt viharmadár (Magyar)

Mikor szél pördült a fák közül a tengerre,
S még szikkadt a homok árnyék bársonyán,
Egy csillogó kagylótemetőre vetette
Őt egy hullám és otthagyta némán.
 
A háborgó tengeri világ szélén
Áll mereven, gőgösen, de elbukva.
Mintha a messzeség hullámait nézné,
Sóvárgó nyakát az ég felé hajtva.
 
Nyitott szárnyai mocskosak és sósak,
Halotti gyászdalt fütyül a rátörő vihar,
Körül, málló kagylók színesen ragyognak,
A nagy melegtől az élet belőlük kihalt.
 
A rideg, kemény partra zúduló hullámokban,
Kimúltak harc nélkül, ragyogva színárnyban,
Fehér, vakító fényüket most megbontja
Az ő sötét, iszapos szárnya.
 
Fent a levegőben kiált, pörögve gyorsan,
Dacol a végtelenséggel egy fiatal sirály.
A vihar harcosa halak közé csobban,
Lehunyt szemében, sikerrel újra kiszáll.
 
A fokozódó szélben megremeg a szárnya
És feltámadva egy percre, ösztönösen,
Mintha repülni akarna újra, utoljára,
Egy komorabb és méltóbb temetőbe.



FeltöltőCsata Ernő
Az idézet forrásasaját

minimap