Labiş, Nicolae: Az első szerelmek (részletek) (Primele iubiri (detalii) Magyar nyelven)

2
Mi-am tăiat în suflet temple,
Chip cioplit s-aşez în ele,
Cerbii mei au să-l contemple
Adunaţi sub ploi de stele.

Brazii mei înalţi şi plopii
Sub poleiuri de zăpadă,
Înmulţit în mii de copii,
Chipul tău au să ţi-l vadă.

Iar izvorul înserării
Oglindi-va-n ape pale
Arcul strâns al cugetării
De pe bolta frunţii tale.

Peste stânci mi s-or desprinde
Flăcări verzi, când ai să treci,
C-o privire vei aprinde
Roua ierbii mele, reci.

Dacă alte lumi, plecată
Cu-ai tăi paşi ai să alinţi,
Îţi va fi şi-atunci păstrată
Urma paşilor fierbinţi.

Căci foşnindu-ţi unduirea
Calmă,-a palmelor subţiri,
Mi-a stins până şi-amintirea
Trecătoarelor iubiri.

Doar o singură iubire
Lâng-a ta o mai păstrez -
Este prima mea iubire,
Ea mi-a dat în viaţă-un un crez.

Ea, al vieţii mele soare,
Încălzi-va din senin
Toate cântecele care
Ţie am să ţi le-nchin.

4
Mergeam tăcuţi alături, străini, odinioară
Şi presimţeam că astăzi voi fi îndrăgostit
De faţa ta curată ca zorile de vară,
De părul tău de aur împletit.

Dar nu ştiam că nimeni n-are să poată şterge
Văpăile din inimi, acest pojar nestins,
Că pe cărări de sticlă alături ne vor merge
Ideile, îmbrăţişate strâns.

Că prins de-o vrajă nouă şi-atotcuprinzătoare
Voi părăsi boema cu gustul ei amar,
Că vinul, deşi-mi place când scapără-n pahare,
Mă va-mbia din ce în ce mai rar.

Văzusem frumuseţea privirilor semeţe,
Izvoare de lumină, de umbre şi scântei,
Dar bănuisem numai adânca frumuseţe
De dincolo de ochii mari şi grei,

Ce mai târziu, prin lupte lăuntrice-am aflat-o
Şi-o aflu-n întregime în fiecare zi
Iluminându-mi viaţa cu flacăra-i curată
Fără de care n-aş putea trăi.

5
Steaua polară pe cer, departe,
În scurgerea timpului nu are moarte
Statornic arde în orice seară,
Capăt de osie, steaua polară.
Stelele, luminile, roiuri astrale
Se-nvârt în jurul osiei sale.
Sobră-armonie pururea vie,
Nezdruncinată putere-n tărie.

Osie-a luminilor, dacă te-ai rupt,
Lumile cad huruind dedesubt,
Ca-nvălmăşite de tari alcooluri
Lumile cad fulgerate în goluri!
Îngrozitoare schimbare atunci:
Floarea vulcanilor creşte din pungi,
Pale se sting ale luncilor flori,
Mori, vegetaţie, suflete, mori.

Arde o stea între multele stele,
Arde pe ceruri şi pe drapele,
Capăt de osie - roşie stea -
Osia trece prin inima mea.
Lumea-mi se-nvârte pe osia dură
În anotimpuri de frig şi căldură,
Şi când furtunile mă bântuiesc,
Cerbii şi vulturii mei o privesc.

Dacă s-ar frânge osia mea,
Cerbii şi vulturii mei ar zbura,
Spre alte lumi ar zbura şi-ar ţipa,
Dacă s-ar frânge osia mea.
Ar năvăli pustiirea secretă,
Cântecu-ar prinde scrâşnet de cretă,
Cerbii şi vulturii mei ar zbura,
Dacă s-ar frânge osia mea.

Osia mea-i doar o parte, ştiu bine,
Osia mare trece prin mine,
Osia este numai o parte
Din marea osie, fără de moarte.
Osia mea nu se frânge nicicând,
Trece prin miezul acestui pământ,
Pe ea, iubito, sunt lumile noastre,
Două planete, mărgele albastre.

2
Lelkembe vájtam szentélyeket,
Hogy oda faragott képeket tegyek,
Ahol szarvasaim merengjenek
Csillaghulláskor, ha odagyűlnek.

Sudár fenyőim és a nyárak
Zimankó jegébe zártan,
Alakod ezernyi mására,
Éppen képedben találtak.

És az alkonyat forrása
Sápadt vizek tükrén ringana,
A gondolat feszes húrjában
Homlokod finom hajlata.

Sziklákon zöld lángok
Lobbannának, ha arra jársz,
Meggyújtaná egy pillantásod
Füvem hűvös harmatát.

Tűnő lépteid majdan,
Ha kényeztetik újak sorát,
Akkor is megőrzöm, hajdan
Forró lépteid nyomát.

Ahogy hajlongásod kecsesen
Zizzen, -mint karcsú pálma,
Kialszik tőle emlékemben
Letűnt szerelmeim lángja.

Egyetlen egy szerelmet
Őrzök - a tied mellett -,
A legelső szerelmet,
Ő hozta életembe a hitet.

Ő a nap, mitől életem
Derűje majd felhevül,
Neked írott énekem,
Mély hódolatom jeléül.

4
Mentünk szótlanul együtt, idegenek hajdanában,
És megéreztem, hogy ma szerelmes leszek
Tiszta orcádnak nyárias hajnalába,
Hajad fonott aranyába elveszek.

Nem tudtam, hogy nem képes kitörülni semmi
Szívek hevét, ezt az olthatatlan lobogást,
Hogy majd üveg ösvényeken fognak menni
Gondolataink, szorosan átölelve egymást.

Hogy az új és átölelő varázsban
Elhagyom keserű, bohém világom,
Hogy kedvelt boromat, ha csillan a pohárban,
Majd egyre ritkábban kivánom.

Láttam vakmerő nézések gyönyörét,
Forrását fénynek, árnyéknak és szikrának,
Csak sejtettem mélyebb szépségét
Nagy szemek súlyos pillantásának.

Amire belső gyötrődéseimből rájöttem
És azóta naponta teljében átélem,
Tiszta lángjával világítja életem,
Nélküle értelmetlen volna létem.

5
Sarkcsillag a messzi égen,
Az időmúlás végtelenében
Kitartóan ragyog minden éjen,
Sarkcsillag, a tengelyvégen.
Csillagok, fények, csillagseregek,
Mind e tengely körül keringenek.
Örökkön élő, kimért összhangban,
Rendületlen erővel az égi magasban.

Fények tengelye, ha eltörne,
Világok hullnának alá dübörögve,
Mint kemény alkoholtól kábultak,
Villámsújtottan, világok alázúgnának!
Akkor szörnyű változás jő:
Tűzhányók üregéből lángvirág nő,
Sápadtan kimúlnak lejtők virágai,
Elhal a növényzet, lelkek múlnak ki.

A csillagok közt egy csillag ragyog,
Mely égen és lobogókon is ragyog,
Tengelyvég - vörös csillag -
Tengelye szívemen áthalad.
Világom forog e kemény tengelyen,
Hideg vagy meleg évszaka legyen,
És amikor engem viharok tépnek,
Szarvasaim és sasaim majd néznek.

Ha tengelyem mégis összetörne,
Szarvasom és sasom mind elrepülne,
Más világokba, kiabálva, elmenekülne,
Ha tengelyem mégis összetörne.
Elözönlene a titkos vicsorgás,
Az ének sem lenne csak krétacsikorgás,
Szarvasom és sasom mind elrepülne,
Ha tengelyem mégis összetörne.

Jól tudom, a tengelyem egy darab,
A nagy tengely rajtam áthalad,
Tengelyem csupán egy rész
A nagy tengelyből, mi el nem vész.
Tengelyem nem törik el soha,
E föld belsején halad majd tova,
Világaink vannak azon, kedvesem,
Két bolygó, kék gyöngyfüzéren.