Kebleim közt a halál éjszakázott.
Igen, bennünket /mondják,/ mindig
elválaszt majd Európa, vagy a Vörös Tenger.
A nyelv amin én gondolkodom a halál nyelve,
a nyelv amin te gondolkodsz a szerelem nyelve.
Az ami ma elválaszt / mondják/
holnap még inkább el fog választani.
Tekintsd ezért múltunkat minden komorságával
úgy, mint feltárását épp most
egy ókori egyiptomi pergamentnek,
gyere, merüljünk e mélybe, nekünk adatott.
Ott, szeplőid és vörös hajad
értik és bizonyára szeretik majd
kebleim nyelvét
akkor is, ha köztük a halál éjszakázik.