Pribeagu, Ion: O curvă cinstită

Parc-aud când trec pe stradă
Fluierând fete golanii,
Că nici nu băgăm de seamă
Cum în viaţă ne trec anii!
 
Cred că n-are importanţă
Dacă-i Deva, Petroşani,
Ceea ce mi-aduc aminte:
C-aveam optsprezece ani.
 
Şi-n oraşul plin de crîşme
Şi cu centrul plin ca cerul,
Era un cinematograf
Şi-un restaurant: Minerul.
 
Singurul locşor mai intim
Să petreci c-o nătăfleaţă
Şi să poţi mînca şi bine
Era chiar nitel mai jos, în piaţă.
 
Fiindcă aducea patroana
Numere de-atracţii noi,
Chelneriţe – apetisante,
Ce-atrăgeau clienţii, roi.
 
Cum sosea vreo chelnăriţă
Începea şi agăţatul -
Într-o zi o curta unul,
Altă zi, o sălta altul.
 
După ce sfîrşea programul
Chefuia cu fotbaliştii
Iar cînd ăştia beţi picau,
O interceptau rugbiştii.
 
Pe cînd noi, studenţi, săracii,
Visînd zîne şi himere,
O priveam cu jind, sorbind-o
C-o cafea sau cu o bere.
 
Într-o seară, noroc chior,
Năstruşnica chelnăriţă
N-avu niciun fotbalist
Ca s-o pupe pe guriţă.
 
Avea părul scurt şi negru
Braţe albe subţirele,
Ce să zic … nişte picioare
Care te chemau spre ele.
 
Noi, ştrengari, voioşi şi tineri,
Nici o taină nu ne scapă:
O doream şi tuturora
Ne lăsase gura apă.
                                       
Se auzise atunci un pont
În cămin la cineva:
Că de-i dai o sută-n mînă
Poţi ca să petreci cu ea.
 
Însă cine din studenţi,
Dintre gaşca cunoscută,
Îşi putea permite luxul
Ca să-i dea fetii o sută?
 
Şi atunci Horică vine
C-o idee salvatoare:
- Bă, putem strînge o sută,
Să dăm cinci lei fiecare.
 
Şi-apoi tragem bileţele,
După cum avem noroc,
Şi cine cîştigă suta,
La toţi cinci le ţine loc.
 
Asta a fost. Nici azi nu ştiu
Nici cînd a trecut minuta,
Nici cum m-a bătut norocul
Ca să-mi iasă mie suta!
 
Ştiu atît, că nu credeam
Şi nici nu aveam idee
Pentru marea fericire
De-avea prima femeie.
 
Cu-n buchet de trandafiri
Şi-un costum de facultate
I-am depus în mînă suta
Şi ea a palmat-o-n spate.
 
Ce a fost nu am cuvinte,
Vii dorinţi şi clipe pline,
Care le-au trăit şi alţii
Poate aşa, poate mai bine.
 
Pot să spun, că n-am să uit
Ca un prinţ înamorat,
I-am compus un cîntec tandru
Şi în pat i l-am cîntat.
 
Într-atît a-nduioşat-o
Cîntul meu înaripat,
Că frumoasa chelnăriţă
Cu glas dulce m-a-ntrebat:
 
- Spune-mi, dragul meu student,
Pentr-o mică desfătare
Ce ai avut-o aici cu mine
Dai o sumă-aşa de mare?
 
Ai părinţi agricultori? Ai case?
Sau contabili, fiecare?
Fiindcă ştiu din auzite
Că studenţii n-au parale.
 
Îmbătat de-accentu-i sincer,
Ca să nu stric feeria,
I-am destăinuit da capo
Cum a fost cu loteria.
 
- Vai, a spus ea drăgăstoasă,
Ce galant, dar, nu se poate!
Şi strîngîndu-mă în braţe
Mi-a şoptit cu voluptate:
 
Tu, că eşti cel mai simpatic
Dintre ceilalţi băieţani,
Mai ales că scrii şi versuri,
De la tine nu iau bani.
 
Cînd văzui că umblă-n geantă
M-a emoţionat pe loc
Şi mi-am zis: - Slăvit fii, Doamne,
Ăsta zic şi eu noroc!
 
Și cu un surîs angelic
Ce te-mbată,vrei nu vrei,
Mi-a ciupit uşor obrazu
Şi mi-a-napoiat: cinci lei.

Az utcán, mintha most is hallom
Csavargók füttyét a lányok után,
Mert nem érezzük, hogy életünkben
Múlnak az évek egymás után.
                                               
Gondolom nem is fontos,
Déván vagy Petrozsényben,
De arra jól emlékszem:
Tizennyolc éves voltam éppen.
                                              
A kocsmáktól tele városban
Egy zsúfolt központ csinosul,
Volt egy filmszínház
És egy vendéglő: a Minerul.
                                            
Az egyetlen intim hely,
Éppen csavargóknak való,
Ahol jót lehetett enni is,
Lennebb volt, a piacon.    
                                                   
Hol a matróna gondoskodott
Legyenek új, vonzó számok:
Ínycsiklandó pincérlányok,
Kik növelték a vendégszámot.
                                          
Ahogy megjelent egy új lány
Kezdődött a hódítás is,
Egyik nap egyik udvarolt,
Másik nap egy másik.
                                      
Minden záróra után
A futballistákkal mulatott,
Kik, ha részegen kihulltak,
A rögbisekkel bódulhatott.
                                            
Amíg mi diákok, szegények,
Álmodoztunk tündérekkel,
Sóvárogva néztük, vággyal,
Egy kávéval vagy egy sörrel.
 
Egyik este vakszerencse,
A különös pincérlánnyal
Nem volt futballista,
Ki csókot adjon szájára.
 
Rövid, fekete haja volt,
Vékony, fehér karokkal,
Mit mondjak... a lábai,
Egyenesen csábítottak.
                                         
Mi, csibészek, vidám ifjak,
Rejtélyességének hála:
Kívántuk és mindeniknek
Csorgott utána a nyála.
 
Egy kósza hír keringett,
A bentlakásban valahol:
Kezébe adsz egy százast
S amire vágysz megkapod.
                                    
De melyik egyetemistája
Az ismert társaságnak,
Engedhette meg a luxust,
Száz lejt adjon a lánynak?
                                     
És akkor jött Horică
Egy jó mentőötlettel:
- Hé, összejön a százas,
Ha mindenik jön öt lejjel.
                                      
Utána sorsot húzunk,
Akinek lesz szerencséje,
Az megnyeri a százast,
És húsznak ül a helyébe.
                                     
Így volt. Ma sem tudom,
Ami eltelt, sem a percét
A szerencsémnek, sem azt,
Hogy a százas enyém lett!
                                            
Emlékszem, hogy nem hittem,
Meg sem fordult az eszemben
A gondolat, hogy mily öröm
Az első nő az életemben.
 
Kezemben a csokor rózsa
És öltönyöm diákruha,
Kezébe tettem a százast
És ő a tenyerét rácsukta.
                                             
Milyen volt, nincsen szavam,
Forró vágyak és teli percek,
Amit mások is átéltek
Lehet így, lehet szebben.
                                     
Elmondhatom, nem feledtem,
Mint egy herceg elbódultan,
Egy dalocskát is írtam neki,
Mit elénekeltem az ágyban.
                                       
Annyira meghatotta
Szárnyaló kis énekem,
Hogy a szép pincérlány
Megkérdezte édesen:
                                  
- Mondd kedves diákom,
Ilyen apró gyönyörért,
Amit velem itt átéltél
Kiadhatsz te ilyen bért?
                                                
Szüleid nagygazdák? Van házad?
Netán könyvelő mindenik?
Mert, ahogy én hallottam
Az egyetemistának pénze nincs.
                                                   
Nyíltságától megbódulva,
S a varázsát se törjem meg,
Bevallottam már előre:
A szerencse rám hízelgett.
                                              
- Jaj, mondja ő enyelegve,
Mily elbűvölő, lehetetlen!
És ahogy karjaiba ölelt
Fülembe súgta kéjesen:
 
Te vagy a legmegnyerőbb
Az összes fiú közül,
S mert verseket is írsz
Neked ez pénzbe nem kerül.
                                            
Táskájában, ahogy kutat,
Nyomban felizgatott
És rebegtem: - Ó, Istenem,
Adj egy szerencsés napot!
                                         
Egy angyali mosollyal
Részegítőn átölelt,
Puhán arcomba csípett,
És visszaadott: öt lejt.