Stanescu, Nichita: Téli ének II (Cântec de iarnă II Magyar nyelven)

Eşti atât de frumoasă, iarna!
Câmpul întins pe spate, lângă orizont,
şi copacii opriţi, din fuga crivăţului...
Îmi tremură nările
şi nici o mireasmă,
şi nici o boare,
doar mirosul îndepărtat, de gheaţă,
al sorilor.
Ce limpezi sunt mâinile tale, iarna!
Şi nu trece nimeni
doar sorii albi se rotesc liniştit, idolatru
şi gândul creşte-n cercuri
sonorizând copacii
câte doi,
câte patru.

Oly szépséges vagy, ó tél!
A háton fekvő mező, közel a horizonthoz,
és a nemere vágtatásából megfékezett fák-..
Az orrlyukaim remegnek
és sehol egy illat
sehol egy fuvallat,
csak távoli szaga a jégnek
a napkeltéknek.
Milyen áttetsző a kezed, tél!
És nem csusszan át senki
csak a fehér napok keringenek csendesen,

bálványimádón
és a gondolat bővül körkörösen
fellármázva a fákat
kettesével
négyesével.