Stanescu, Nichita: Megint csak mi (Din nou, noi Magyar nyelven)

Bun, dar cu noi cum rămâne?

Ei au fost mari, tragici, sfinţi...

Ei au mâncat pâine,

părinţilor noştri le-au fost părinţi.

Dar noi, dar cu noi?...

Lor le-a fost frig, au pătimit,

au mers prin zăpadă, prin noroi,

au murit şi s-au nemurit.

Noi trăim, cu noi cum rămâne?

S-a hotărât ceva? S-a hotărât?

Când anume şi ce anume?

Suntem, dar ne este urât!

Jó, de velünk ezután mi lesz?

Ők nagyok voltak, szenvedők, szentek...

Ők kenyeret ettek,

szüleik voltak szüleinknek.

És mi? És velünk?...

Ők folyton gyötrődtek, fáztak,

hó és sár temette léptük,

halhatatlanokká váltak.

Mi élünk, velünk ezután mi lesz?

Végre valamit döntöttetek?

Mikor, és az ítélet mi lett?

Vagyunk, de nem értjük, minek!