Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Urmuz : Vihar után (După furtună Magyar nyelven)

Urmuz  portréja

După furtună (Román)

Ploaia încetase și ultimele rămășițe de nouri se împrăștiaseră cu totul… Cu vestmintele ude și părul în dezordine, rătăcea în întunericul nopții căutând un lăcaș de adăpost…

Ajunse, fără să știe, lângă cripta învechită și roasă de vremuri a mânăstirii, de care, apropiindu-se mai cu atenție, o mirosi și o linse de vreo 56 ori în șir, fără să obțină nici un rezultat.

Contrariat, își scoase atunci spada și năvăli în curtea mânăstirii… Fu însă repede înduioșat de privirea blândă a unei găini ce îi ieșise întru întâmpinare și care, cu un gest timid, dar plin de caritate creștină, îl pofti să aștepte câteva momente în cancelarie… Calmat puțin câte puțin, apoi emoționat până la lacrimi și cuprins de fiorii pocăinței, renunță el pentru totdeauna la orice planuri de răzbunare și, după ce sărută găina pe frunte și o puse la păstrare în loc sigur, se apucă de mătură toate chiliile și le frecă scândurile cu moloz.

După aceea își numără gologanii și se sui într-un copac spre a aștepta sosirea dimineții. “Ce splendoare! Ce măreție!” exclama el în extaz în fața naturii, tușind uneori semnificativ și sărind din cracă în cracă, în vreme ce, pe sub ascuns, avea grijă să dea regulat drumul în văzduh unor muște cărora le introducea sub coadă lungi fâșii de hârtie velină…

Fericirea nu-i fu însă de lungă durată… Trei drumeți, cari la început i se dădură drept prieteni și care în cele din urmă pretextară sosirea lor acolo ca fiind trimiși din partea Fiscului, se apucară să-i facă tot felul de mizerii, începând prin a-i contesta mai întâi însuși dreptul de a sta urcat în copac…

Pentru a se arăta însă binecrescuți și a nu uza direct de rigorile ce legea le punea lor la îndemână, încercară atunci prin tot felul de mijloace piezișe să îl silească a părăsi copacul… mai întâi prin promisiunea de a-i face regulat spălături stomacale, oferindu-i în cele din urmă saci cu chirie, aforisme și rumegătură de lemn.

El rămase însă indiferent și rece la toate aceste ademeniri, mulțumindu-se să scoată pur și simplu actul său de pauperitate, pe care întâmplarea făcuse să îl aibă în acea zi la sine și care, printre alte scutiri și avantagii, îi conferea dreptul de a sta pe vine deasupra crengii unui copac, în mod absolut gratuit și oricât timp ar fi voit…

Totuși, pentru a arăta că nu le poartă ranchiună și ca să le dea în același timp o lecție fină, de tact și urbanitate, se dete jos, își scoase spada și intră de bunăvoie în lacul mocirlos și infect din vecinătate, unde înotă iepurește timp de aproape o oră; după care comisiunea fiscală, umilită și rușinată, o rupse pe loc la fugă, răspândind pretutindeni, prin sate și orașe, prin munți și prin câmpii, un miros pestilențial fiscal.

El însuși, îndurerat și decepționat de pe urma atâtor încercări rele prin care trecuse, își numără gologanii și se sui din nou în copac, de unde de astă dată se găinăță asupra întregului teren, zâmbind cu perversitate…

După aceea, regretând sincer ceea ce făcuse, dar totuși cu mult profitat moralmente, se dete jos, se scutură cu un centimetru și intonând cântecul libertății vârî găina sub gheroc și dispăru cu ea în întuneric…

Se crede că ar fi apucat drumul spre orașul său natal, unde, sătul de burlăcie, s-ar fi hotărât ca împreună cu dânsa să întemeieze un cămin și să devină folositor semenilor săi, învățându-i arta moșitului.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://ro.wikisource.org

Vihar után (Magyar)

Elállt az eső. A fölös fölhők kósza maradványai is szerteoszoltnak... Ő, szálláshelyet keresve, csuromvíz ruhában, csapzott hajjal bolyongott a sötétségben...

Azt se tudta, hogyan érkezett a kolostor időrágta, ódon kriptájához, holott éber figyelemmel közelítette meg, mintegy 56-szor körülszaglászta-nyalintotta, de különösebben gyümölcsöző eredményre nem jutott.

Bosszúsan kirántotta szablyáját, s bérontott a zárda udvarára... Ám a fogadtatásra elébe siető kezes kis tyúk szelíd pillantásától csakhamarost megenyhült. A szárnyas, bátortalan taglejtéssel, de keresztényi jólelkűséggel felszólítá, várakoznék néhány pislantatig a kancellárián... Lassún, lassacskán megnyugodva, majd pedig könnyzacskókig meghatódtan, és a bűnbánat lelki birizgálásától egész testében remegve, örök időkre lemondott bosszúterveiről, és aminek utána homlokon csókolta a tyúkocskát, majd pedig megbízható helyen letétbe helyezte, nekilátott kisöprögetni az összes cellát, no meg faltörmelékkel felsikálni a deszkapadlót.

Ezeket megcselekedvén, összeszámlálta aprópénzét, és felkúszott egy fára, nehogy a hajnalhasadtát ne ott várja be. „Mely gyönyörűség! Minő magasztosság!" - kiáltozott önkívületesen, szemtől szemben a természettel, és néhányszor jelentőségteljeset köhintve, ágról ágra ugrálgatott, ám közben, titokban, gondja volt rá, hogy szabályos időközönként szélnek eresszen néhány legyet, miknek fara alá hosszú velinpapír-csíkokat bogozott...

De boldogsága nem tartott sokáig... Három, magát barátjának álcázó vándor, akik végül is azzal indokolták érkeztüket, hogy ők a magas Adóhivatal kiküldöttsége, a legkülönbözőbb kellemetlenkedéseket eszelték ki; elsőbben is kétségbevonták jogát a fáramászást illetőleg...

Ám a három vándorok, hogy mégis bizonyságot tegyenek jólneveltségükről, és hogy ne közvetlenül éljenek vissza a szigorral, amelyre őket a törvény felhatalmazza, mindenféle sanda fogással kísérelték meg őt arra késztetni, hogy hagyja el a fát... Csábításul rendszeres gyomormosást ígérgettek elöljáróban, és azzal fejezték be, hogy egy zsáknyi házbért, velős mondást és fűrészport ajánlottak fel neki.

Ő azonban mindeme mézesmadzagos ajánlatra hűvös közönnyel válaszolt; megelégedett annyival, hogy egyszerűen előrántotta szegénységi bizonyítványát, melyet, minthogy a véletlen rendelte így, épp aznap magánál hordott, és egyéb felmentvények és kiváltságok mellett azzal a joggal is felruházta, hogy faágakon teljesen ingyen és bérmentve guggolhat, amíg csak kedve tartja...

Hogy mégis kifejezésre juttassa, miszerint semmi bosszúérzést nem táplál a három vándorok iránt, s hogy ugyanakkor az urbánus jólneveltség tantárgyából tapintatos leckéztetésben is részeltesse őket, lemászott a fáról, megsuhogtatta szablyáját, és tulajdon jószántából víz alá merült a szomszédos, undokul békanyálas tóban, ahol szinte teljes órahosszat múlatta idejét nyúlúszással; ettől pedig a magas Adóhivatal tövig szégyenült, megalázott kiküldöttsége eszeveszett futásnak eredt, a falvakban, városokban, hegyekben, völgyekben mindenütt pestises fiskusi bűzt hagyván maga után.

Ő maga, ennyi reámért sorscsapás alatt roskadozva, fájdalomtól gyötört szívvel és kiábrándultan, újraszámlálta aprópénzét, majd pedig ismét felkúszott a fára, aholnan ezúttal, fajtalankodón somolyogva, betrágyázta az egész elterülő határt...

Szánta-bánta az elkövetetteket, de némely erkölcsi tanulsággal mégiscsak gazdagodva, lemászott a fáról, és egy méteressel kiverte magából a port, aztán rázendítvén a Szabadság himnuszára, malaclopója alá csente a tyúkot, akivel is eltűnt a sötétségben...

A fáma szerint szülővárosa irányába vette útját, ahol is torkig az agglegényélettel, állítólag elhatározta, hogy vele, mármint a kezes tyúkocskával családi fészket alapít, és ezentúl azzal leend hasznára elvfelebarátainak, hogy beavatja őket a bábáskodás művészetébe.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaM. J.

minimap