Suksin, Vaszilij Makarovics (Шукшин, Василий Макарович) (1929–1974) Művek Bibliográfia   hu ru

Életrajz

Szrosztki (Szibériai kis falu, Altaj vidéke), 1929. júl. 25., +Moszkva, 1974. okt. 2.
Apját 1933-ban szabotázsért kivégzik, s csak 1956-ban rehabilitálják. Anyja lemond a Suksin névről és lánykori nevét (Popov) adja fiának, aki ezt viseli 16 éves koráig. Anyja második férje is hamar meghal: 1942-ben pusztul el a fronton. A háború utáni és a 30-as évekbeli nehézségek (téeszesítés, személyi kultusz, éhség) nem kímélik Szrosztkit sem. A zárkózott kisfiú autószerelést tanul, egyidejűleg írni kezd, írásait moszkvai folyóiratokhoz küldi, de ekkor még egy sem jelenik meg. Két és fél év után kimarad az iskolából, dolgoznia kell: 17 éves, amikor a fenyegető éhség elől menekülve faluját elhagyja, hogy pénzt keressen. Több helyen megfordul, volt lakatos és állványozó segédmunkás, különböző építkezéseken, egy kalugai traktorgyárban, majd egy vladimiri vonatjavítóban dolgozik. 1949-ben a haditengerészettől megkapja behívóját, rádiós lesz a Balti-, majd a Fekete-tengeren. Gyomorfekélye miatt 1953-ban leszerelik, visszatér szülőfalujába, ahol egy kis ideig orosz nyelvet és irodalmat tanít és a falusi iskola igazgatója is. 1954-ben azonban (M. Romm, a híres rendező révén) hamarosan felvételt nyer a Filmművészeti Főiskolára, ettől kezdve Moszkvában él. Bella Ahmadulina költőnővel való rövid románcát követően 1954-ben megnősül, egy lányuk születik, jelentkezik a Kommunista Pártba, amelynek egy év múlva lehet tagja.
1963-ban forgatja első filmjét, a Volt egy ilyen legényt (Zsivjot takoj pareny), amely a 16. Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán díját nyeri el vígjáték kategóriában. (A. Ahmadulina is játszik benne.) Ezt filmek sora követi, összesen 31 filmben jegyzik nevét színészként, rendezőként vagy forgatókönyvíróként. Nagy álma azonban, filmterve Sztyepan Razinról nem valósulhat meg, pedig Sz. Bondarcsuk (korának másik híres orosz rendezője) is támogatja. Később regényt ír belőle Jöttem, hogy szabadságot hozzak (1971) címmel. A regény fő problematikája a hatalommal való szembeszegülés.
Ekkor már erősen iszik. Második házasságából (1964) két lánya születik, ekkortájt kezd megpróbálni leszokni az ivásról. Filmezik, ír, szűk szobában laknak négyen. 1965-ben jelenik meg történelmi tárgyú regénye, A Ljubavinok (Ljubavini), amelyben egy szibériai család 20-as évekbeli nehézségeiről szól, majd Druzsba narodov címmel megírja a történet folytatását, több generáción át követve történetüket. Energicsnije ljugyi c. darabja a Lityeraturnaja gazetában jelenik meg 1974-ben. A színházi élet varázsa azonban sosem ejti rabul, megmarad prózaírónak és filmesnek. Falusi írónak tartják, falusi témákat is választ, de a hős nála nem tipikus „gyerevenscsik” (azok története a mindennapi léten alapul): Suksin hősei általában excentrikus, különleges emberek, foglakozásuk sem tipikus mezőgazdasági foglalkozás (inkább – például – teherautósofőr), akik legalább egy hétvégére-vakációra kiszakadnak mindennapi rutinjukból, ekkor érik őket a kalandok. A falusi élet hétköznapjait megzavaró nem mindennapi szituációkról (börtönből, lágerből való kiszabadulás) és azok komikus-tragikus következményeiről ír, majd a 70-es években, városi tematikájában felerősödik a groteszk szerepe és a szatirikus hang. A természet mint filozoféma fontos szerepet tölt be nála, de a fő helyen mégis megmarad az ember (ebben hasonlít Raszputyinhoz).
1971-ben Állami díjas.
Leghíresebb művéből, a Vörös kányafa (Kalina krasznaja), 1973 című kisregényéből saját főszereplésével film (1974) készül, amelyért 1976-ban posztumusz Lenin-díjat kap. (A hősválasztásnak nem örülnek hivatalos berkekben: a tragikus sorsú főhős egy elítélt tolvaj, aki új életet akar kezdeni.)
Szívinfarktusban hal meg az Akik a hazáért harcoltak című film forgatása közben. Szülőfalujában, Szrosztkiban ma már emlékmúzeuma van.
Életrajzát, rengeteg fényképét, valamint filmjeinek teljes listáját megtaláljuk az interneten orosz és angol nyelven.